kapubanner for mobile

Fontos könnyítések érkeztek a katából menekülőknek

Mégsincs könyvvizsgálati kötelezettség a katás cégek esetében a szeptember 1-ji áttérés előtt, és a bt-k beltagjainak nem kell megvárniuk a vállalkozás egyszerűsített végelszámolással történő megszüntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének napjától nyilvántartásba vehetők egyéni vállalkozóként.

kata könyvvizsgálat-

Az egyéni vállalkozóknak az átalányadózás, a cégeknek a kisvállalati adó lehet alternatíva a katából kikerülők számára, a művészeknek pedig az ekho lehet a legjobb választás. Tavaly még mintegy 41 ezren ekhóztak, de szeptembertől ez a szám jelentősen megnőhet - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho. Különösen megéri ezt az adónemet választani szeptember 1-től az előadóművészeknek - közölte a PM. Szeptember 1-től csak 15 százalék lesz a fizetendő ekho mértéke. Ezért az íróknak, az újságíróknak, az előadóknak, a művészeknek, illetve az előadásokban segédkező szakmák képviselőinek (például hangmérnökök, díszletezők, statiszták, sminkesek, jelmezkészítők) megéri az ekhot választani.

Az augusztus 9-én megjelent kormányrendeletek egyrészt eltörlik a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek esetében. A közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá, az érintettek azonban ezúttal mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól, ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

Arról, hogy mennyit buknak a katások a szabályok megváltoztatásán, ebben a cikkünkben írtunk.

A másik könnyítés a katás cégek korlátlanul felelős tagját, jellemzően a betéti társaságok beltagját érinti. A katás cégnek nem kell megvárni a cég egyszerűsített végelszámolással történő megszüntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének a napjától nyilvántartásba lehet venni egyéni vállalkozóként a korlátlanul felelős tagot (beltagot). Így a katás betéti társaság beltagja akár már a rendelet kihirdetését követően átalányadózó egyéni vállalkozó lehet - áll a közleményben. 

Az ekhót "normál foglalkozás" mellett évi 60 millió forintos bevételig választhatják az érintettek, feltéve, hogy a minimálbérig normál módon megtörténik az adó- és járulékterhek megfizetése. Viszont, ha például a zenész jövedelme az éves minimálbért nem éri el, mert például csak négy órában foglalkoztatják, akkor az ekhós bevételt arányosítani kell, így esetében az éves bevételi határ 30 millió forint. Az érintettek ekhós jövedelme ugyanúgy szerepel az adóhivatal által készített bevallási tervezetben, mint a munkaviszonyból származó jövedelmek. Ezért az ekhósoknak nem kell papírmunkával bíbelődni, ezt a terhet az adatot szolgáltató kifizetők leveszik a vállukról.
 

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek