Francia nyugdíjreform: Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasolják, hogy dolgozzanak tovább
A francia kormány bemutatta azt a tervezett nyugdíjreformot, amelynek keretében a jelenlegi 62 évről 2030-ig fokozatosan emelnék 64-re a nyugdíjkorhatárt, s ezzel párhuzamosan a csaknem 2 millió kisnyugdíjas számára 1200 euróra (478 ezer forintra) emelné a kormány a minimumnyugdíj havi összegét. A javaslat szerint a teljes összegű öregségi nyugdíj 2027-től 43 év szolgálati év után járna. Élisabeth Borne miniszterelnök szerint a reform célja szavatolni a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülését 2030-ig.
"Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasoljuk, hogy dolgozzanak tovább. Ezt a döntést hozta meg valamennyi európai szomszédunk is" - mondta élő televíziós beszédében a kormányfő, mielőtt bejelentette a reform legfőbb javaslatát, a nyugdíjkorhatár fokozatos megemelését 64 évre 2030-ig.
"Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a nyugdíjrendszerünk fejlesztése félelmeket és kérdéseket vált ki a franciákból. Válaszolni kívánunk ezekre, és meg akarjuk győzni az embereket" - hangsúlyozta Élisabeth Borne, kiemelve, hogy a kormány igazságosságra törekszik a reformmal.
A nyolc legfőbb szakszervezet tüntetésekre és sztrájkokra szólít fel január 19-én és 24-én a nyugdíjreform ellen, amelyet Emmanuel Macron államfő már az első mandátumát megelőző kampányában megígért 2017-ben, és amelyet a második mandátuma legfőbb intézkedésének harangozott be, de amelyhez nem rendelkezik a parlamentben a kellő többséggel.
Élisabeth Borne miniszterelnök jelezte, hogy a reformon a kormány kész változtatni egy lojális és konstruktív parlamenti vitában, amely februárban kezdődik.
"Visszaérünk oda, amit a nagyszüleink megéltek: azaz munka után a temető következik" - jelentette ki Philippe Martinez, az egyik legnagyobb szakszervezet, a CGT vezetője. A francia statisztikai hivatal adatai szerint a legszerényebben élő férfiak negyede nem éri meg a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt.
Az elmúlt három évtizedben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom elöregedésének és a nyugdíjkassza deficitessé válásának kompenzálására, s valamennyit jelentős szociális tiltakozó megmozdulások kísérték.
A kormány javaslata szerint a teljes összegű nyugdíjhoz már 2027-től legalább 43 év szolgálati időre lesz szükség az eredetileg tervezett 2035 helyett. Cserébe a kormány minden kisnyugdíjas havi nyugdíjának összegét megemelné a miniszterelnök szerint.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 5 napja
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 6 napja
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 7 napja
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 2 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 hete
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 4 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 1 hónapja
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 1 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?