kapubanner for mobile

Ganz-Röck: tizedik napja nem veszik fel a munkát a dolgozók

Február 17-től folyamatosan sztrájkolnak a TE Ganz Röck kiskunfélegyházi gyárának a dolgozói kifizetetlen béreik miatt - írja a Népszava.

Tizedik napja tart a TE Ganz Röck kiskunfélegyházi gyára dolgozóinak sztrájkja. Nem hozott fordulatot a külföldről idehívott vendégmunkáscsapat sem: a szerb, horvát, lengyel munkások értesülve a sztrájk okáról egy nap után távoztak - olvasható a Népszavában.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség támogatását a kezdettől élvező munkavállalók eldöntötték, hogy jogi eljárást is kezdeményeznek a cég ellen: ha addig nem kapnak érdemi ajánlatot az elmaradás pótlására, valamennyi dolgozó fizetési felszólítását hétfőn adják át a vezetőknek. Ha annak sem lesz érdemi hatása, kezdeményezik a felszámolási eljárást.

Molnár István, a sztrájkbizottság vezetője a Népszavával közölte, a dolgozók a munka felvételére bármikor készek, változatlanul csak annyir kérnek, hogy kapják meg végre azt, ami szerződés szerint jár nekik: a decemberi és a januári bérüket. A jövő héten ráadásul már esedékes lenne a februári fizetés is.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek