Megjelent: 8 éve

Grócz Mária, a BT Global Services Közép- és Kelet-Európáért felelős HR vezetője

HR vezetőtől szokatlan módon Grócz Mária vegyészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Miután szakmai élete más irányt vett, 2001-ben MBA-t szerzett a BME és a State University of New York közös képzésén.

A Műszaki Egyetem elvégzése után évekig vegyészmérnökként dolgozott, majd saját céget alapított: a kereskedelmi szektorban működő vállalatok számára nyújtott marketing-szolgáltatásokat. Ekkoriban kezdett irodavezetőként dolgozni a Mobil Oilnak, ahol több operatív működési terület koordinálása mellett egyre inkább bevonták a munkaerő toborzásba, és a kiválasztási folyamatok irányításába. Időközben jelentős stratégiai átalakítások következtek a vállalatnál: az Exxon és Mobil Oil társaságok egyesítése, valamint a British Petrol és Mobil Oil közös vállalatok szétválasztása során Mária munkájában egyre nagyobb szerepet kapott az emberi-erőforrás menedzsment, így az ExxonMobil keretei között hamarosan kinevezték délkelet-európai HR menedzseri pozícióba.

Új beosztásában intenzív munkával kellett kidolgozni az alkalmazottakra vonatkozó előírásokat és juttatásokat, összhangba hozni a cégek szervezeti felépítését és a céges kultúrákat. Új teljesítményértékelési rendszert, toborzási stratégiát és alkalmazotti nyilvántartórendszert vezettek be. 2004-ben, már az ExxonMobil üzlet-támogató központjának megnyitásával egy nagy toborzási projekt vezetését bízták rá Budapesten és Prágában. 2004 és 2007 között több mint 2500 alkalmazott felvételét koordinálta a két városban. Feladatai közé tartozott még a különféle eljárások és szabályzatok kialakítása, ügynökségi szerződések előkészítése, részvétel a migrációs folyamatokban, fizetési sávok és egyéb kompenzációs csomagok meghatározása.

A BT-hez 2007-ben, már több éves HR-es tapasztalattal a háta mögött csatlakozott. A telekommunikációs cégekre jellemző speciális tudást azonban itt is el kellett sajátítani. A BT a világ egyik legnagyobb kommunikációs szolgáltatója, 170 országban van jelen, közel 100 ezer alkalmazottal. Üzleti ügyfelei jellemzően globális nagyvállalatok, amelyek számára a BT egy olyan kommunikációs szolgáltató partner, amely képes megoldani és magas színvonalon üzemeltetni a világ minden táján jelenlévő leányvállalataik/irodáik közötti hálózati összeköttetéseket, és az erre alapuló korszerű adatkommunikációs szolgáltatásokat.

A cég 1999-ben nyitott irodát Magyarországon, és 2007-ben született meg az az üzleti-stratégiai döntés, hogy hazánkban hozza létre európai szolgáltató központját. A magas hozzáadott értéket előállító szolgáltató-, és tanácsadó központ alapvetően olyan belső üzleti és támogató folyamatokat lát el, melyeket központosítva, egységesítve, és optimalizálva hatékonyabb és magasabb színvonalú szolgáltatást tud nyújtani ügyfeleinek.

A BT magyarországi szolgáltató központjában jelenleg közel hétszázan dolgoznak. Mária izgalmas kihívásnak és érdekes feladatnak találta az új központ megteremtésének időszakát, amikor alapból jól lehet építkezni, átgondolt, magas színvonalon működő rendszereket létrehozni a HR területen is.

A BT-nél az egyik legfontosabb alapelvárás már a pályakezdők részére is a magas szintű nyelvtudás - lehetőség szerint két idegen nyelv - illetve a jó kommunikációs és problémamegoldó készség, talpraesettség. Nem volt egyszerű feladat a szükséges képességekkel rendelkező kollégákat, például hollandul vagy skandináv nyelveken beszélő fiatal szakembereket találni, de a HR osztályon dolgozó munkatársakkal Mária mindig megtalálta a megoldást. Mára a hangsúly a toborzásról a munkatársak tudásának fejlesztésére és a karrierépítésre került át.

A BT-s karrierlehetőségek nagyon sokfélék lehetnek. Első körben minden munkakört belsőleg hirdetnek meg, és nemcsak felfelé, hanem "oldalra", vagyis más területekre átlépve is folytatható a pályafutás. A rendszeres dolgozói elégedettségi mérések szerint alkalmazottainak jelentős része hosszú távon a cégnél képzeli el a jövőjét, ez is a magyarországi menedzsment számára kiemelt és deklarált cél. A magas színvonalú munkakörnyezet és versenyképes fizetés mellett nagy figyelmet fordítnak a munkatársak szakmai és általános képzésére, illetve a tehetségek felismerésére és kiemelt kezelésére.

"HR-esként mindig nagyon fontosnak tartottam a tehetségek felkutatását, ezért kollégáimmal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot főiskolákkal, egyetemekkel. Rendszeresen előadásokat tartok önéletrajzírásról, és pályaválasztási karrier-tanácsadást is tartok. Legutóbb a Magyar Outsourcing Szövetséggel (HOA) együttműködve szerveztünk pályaválasztási tanácsadást középiskolások részére. A Debreceni Egyetemen pedig meghívottként többször is a záróvizsga-bizottság tagja voltam" - mesél Mária tehetséggondozó tevékenységéről.

Mária vezetésével számos, a munkahely és magánélet egyensúlyának megteremtésére családbarát intézkedést vezettek be a BT-nél kisgyermekes kollégák számára, például rugalmas munkaidő és szabadságolások, valamint szakmai tréningek formájában. Dolgozóik számos cafeteria elem közül válogathatnak, és a BT Magyarországon az elsők között volt, ahol bevezették a magán egészségbiztosítást, a sport-tevékenységgel kapcsolatos juttatásokat vagy a kedvezményesen igénybe vehető belföldi üdüléseket.

Mária több szakmai és üzleti szervezetnél is aktív szerepet vállal, mint például Magyar Outsourcing Szövetség, a Brit Kereskedelmi Kamara, a HR Szövetség és az MBA Klub HR divíziója.

"Imádom a munkám, sikerélményként élem meg, hogy létrehoztunk valamit, hogy részese lehettem nagy multik professzionális egyesítésének, szétválasztásának, szolgáltató központok felépítésével járó munkának. Nagyon fontosnak tartom a tehetségek gondozását, hiszen bennük van a jövő! Hiszek abban, hogy mindenből és mindenkiből a legjobbat kell kihozni, és a tudás és tapasztalatok legjavát felhasználni újdonságok megteremtésére. HR-es munkában igyekszem előnyt kovácsolni a mérnöki múltamból; ezt a sajátos logikát és stratégiai rendszerszemléletet ötvözni az intuitív képességekkel, amelyre a HR-ben nagy szükség van."

Mária szabadidejét legszívesebben sporttal tölti. Telente szenvedélyesen síel, és ha beköszönt a jó idő kerékpározik, vagy a hegyekben túrázik.




  • 2020.06.16Gyakorlatban startol az új Tbj 2020. július 1-jétől már a mindennapos munka során alkalmazni kell a bérszámfejtés, járulékmegállapítás és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak megállapítása során is. Elméletben már sokat tudunk róla, de mi a helyzet a gyakorlati oldalon? Részletek Jegyek
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter