Gyújtogatás történhetett a Frangepán utcában
Több portál is beszámolt arról, hogy szerdán tűz ütött ki a XIII. kerületi Frangepán utcában. Egy számítástechnikai nagykereskedés raktára gyulladt ki, milliárdos kárt okozva. Végül kora délutánra sikerült megfékezni a tüzet, amelynek füstjét lényegében az egész városban látni lehetett.
A cég tavaly majdnem a duplájára nőtt az előző évhez képest. Árbevételük 23,8 milliárdról majdnem 43,8 milliárdra emelkedett, és a cégből 1,2 milliárd forint osztalékot vettek ki, míg a korábbi évben ez az összeg 400 millió volt. A kifizetett osztalék valamivel még több is annál, mint amit nyereségként megtermelt a cég.
A portál azt írja, a Ramiris cégcsoportot Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszterhez szokás kötni, nem véletlenül: a politikus egy céghálón keresztül kapcsolódik a vállalkozáshoz. A Ramiris jelenleg egy ciprusi cég és Fabó György tulajdona, de a cégalapításkor jelen volt egy Sándor Kornél nevű férfi is, aki Seszták osztálytársa volt a 80-as években Kisvárdán. „Sándor Kornél már többször felbukkant a Seszták Miklós ügyeit boncolgató cikkekben. Sándor Kornél több, a Ramiris cégcsoporthoz tartozó társaságban töltött be cégjegyzésre jogosító vezető tisztséget (Ramiris Europe Kft., Ramiris Rent Kft., Ramiris Mobil Kft., M3 Invest Kft.), és résztulajdonosa volt az Oxygen Wellness Befektetési és Ingatlanhasznosító Kft.-nek, amelynek a cégnyilvántartás szerint nemcsak a fővárosban, hanem Kisvárdán is van telephelye” - írta korábban a portál.
2014-ben arról is beszámoltak, hogy Sesztáknak is van ilyen nevű cége, a Ramiris Autó Kft - ez a Kisvárdán autókereskedéssel foglalkozó cég akkor száz százalékban Sesztáké volt.
A Ramirist egyébként Fabó a Bestbyte Kft.-n keresztül tulajdonolja, ez a Ramiris kiskereskedő hálózata. „Seszták Miklóst először a '90-es években bíztuk meg ügyvédi feladatokkal, azóta számos jogi eljárásban képviselt bennünket, az általunk vezetett magyar cégek külföldi anyavállalataihoz azonban sem tulajdonosként, sem irányítóként nem volt köze, ez faktum” - nyilatkozta Fabó a Heti Válasznak.
Gyújtogatás történhetett
A rendőrség a honlapján azt írja, hogy a tűzesettel kapcsolatban rongálás miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, vagyis egyelőre nem zárták ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét.
Index.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 7 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 8 hónapja
- Hibrid munkavégzés és az irodák új szerepe 8 hónapja
- "Nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját" - meghalt Szamos Miklós 9 hónapja
- Új vezető a BME InnoLab Zrt. élén 9 hónapja
- Jobb óvatosnak lenni a tengerparton is 12 hónapja
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 12 hónapja
- Új vezérigazgató a TV2 Média Csoport élén 13 hónapja
- Megszűnik a TB-kiskönyv - mi lesz helyette? 1 éve
- Tavasszal bővülhet a kör, ahonnan vendégmunkást lehet hozni? - Földi Miklós, a Fusework ügyvezető igazgatója 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?