Gyurcsány munkát adna Orbánnak
A Demokratikus Koalíció (DK) olyan határozatot fogadtatna el a parlamenttel, amely feladatot adna a kormánynak.
A független képviselők előterjesztésükben emlékeztetnek rá, hogy miközben a Munkahelyvédelmi akciót óriásplakátokon hirdetik, az iszapkatasztrófa katasztrofális kormányzati kezelése miatt egyre reménytelenebb a helyzete annak az 5-6000 embernek, aki a Mal Zrt.-nél, illetve annak valamelyik beszállítójánál dolgozik.
Az ellenzéki politikusok szerint a térséget fenyegető humán katasztrófa elhárítása, a munkahelyek megvédéséről szóló ígéret hitelessége érdekében a kormánynak ki kell vizsgálnia, miként lehetett tényállás nélkül 135 milliárdos környezetszennyezési bírságot kiszabni. Szerintük a döntés a magyar tulajdonú vállalkozás tönkretételét, a magyar munkavállalók kisemmizését jelenti.
A kormány kinyilvánított célja a termelés, az ipar fellendítése és a munkahelyek megőrzése. A DK politikusai ezért kérik, hogy a kabinet a magyar széndioxid kvótát ne csak eladásra, hanem az ipar szolgálatában is hasznosítsa", abból kapjon a Mal Zrt. is.
A magyarországi nagyfogyasztók ne kapják drágábban az energiát, mint nyugati versenytársaik írják az előterjesztők. Gyurcsányék javaslata szerint az Országgyűlés a miniszterelnök felelősségévé tenné, hogy a kormány politikusai nyilatkozataikkal ne teremtsenek bizalmatlanságot, és veszélyeztessenek ezzel munkahelyeket.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek