kapubanner for mobile

Hamarosan k+f központ is épül a svájci Sensirion debreceni gyára mellett

Átadták Debrecenben a svájci Sensirion Holdin AG szenzorgyártó üzemét. A beruházás a Szinorg és a Xanga cégcsoport mintegy tízmillió eurós közös fejlesztésében valósult meg a Határ úti innovációs és technológiai parkban.

A Sensirion Debrecenben építette fel első anyaországon kívüli európai gyártóüzemét, ahol 2025-ig 200 új munkahelyet hoz létre.

Jean-Francois Paroz, Svájc budapesti nagykövete az ünnepélyes átadón elmondta:  több mint 800 svájci vállalat van jelen Magyarországon, amelyek 32 ezer embernek adnak munkát.

A Sensirion Holding AG-nak komoly terveik vannak Debrecenben: a napokban úgy döntöttek, hogy a termelőüzem mellett kutató-fejlesztő (K+F) központot hoznak létre, és fejlesztik a termékskálát is - tette hozzá Johannes Bleuel, a cég alelnöke.

A Sensirionnál jelenleg orvosi felhasználásra, lélegeztető gépekbe gyártanak érzékelőket Debrecenben, az első szenzorokat - amelyek életeket mentenek - már kiszállították. További, a városban készülő termékeik az autóiparban az energiahatékonyságot szolgálják, de néhány hónap múlva megkezdik a környezet monitorozására, a metán-kibocsátás mérésére alkalmas szenzorok gyártását is - sorolta az alelnök.

Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója jelezte: üzletpolitikájuk szerint kulcsrakészen adták át a gyárépületet a Sensirionnak, amely bérlőként telepítette a technológiát. Hozzátette: az MFB Invest Zrt.-vel közösen hoztak létre több tematikus pénzügyi alapot, köztük a mintegy 30 milliárd forint tőkéjű Debreceni Iparfejlesztési Alapot (DIA), amely hosszú távon biztosítja a befektetésekhez szükséges pénzügyi forrásokat.
    

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek