Hangszerész készítette a kormány HR-tanulmányát
Egy hangszerész végzettségű férfi készítette azt a kormányzati személyügyekkel foglalkozó tanulmányt, amelyet a kormányzás utolsó hónapjaiban vásárolt több mint 11 millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) - írja az Origo nevű hírportál.
Az Origo cikke szerint a "A kormányzati személyügyi szolgáltató rendszer kiterjesztése" című projekthez készült tanulmány, amelyre március elsején kötött megállapodást a MeH mintegy bruttó 11,5 millió forint értékben.
A kormányszóvivői iroda szerint a tudományos dolgozatot azért rendelték meg, mert szükség volt egy úgynevezett megvalósíthatósági tanulmányra egy "korszerű HR-rendszer" bevezetéséhez kért uniós támogatás elbírálásához - írja a portál, amely szerint a kancellária a tanulmányról szóló szerződést egy "Vis Verum Kft." nevű céggel kötötte. A vállalkozás a honlapja alapján ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel, valamint társasházak közös képviseletének ellátásával foglalkozik.
A hírportál beszélt telefonon a Vis Verum Kft. többségi tulajdonosával, aki az ügyvezetői tisztséget is betölti, elmondta, ő készítette a tanulmányt. A férfi végzettsége hangszerész.
A MeH nem bocsátotta az Origo rendelkezésére sem a szerződés, sem a tanulmány szövegét.
Origo

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek