Harminc százalékos leépítés a román köztelevíziónál
Mintegy harminc százalékos leépítésről döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa, a tanács határozata értelmében 980 alkalmazottat bocsátanak el.
A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát, amit az elmúlt években halmozott fel. Az átszervezés nyomán jelentős változásokat hajtanak végre a televízió szerkezeti felépítésében. Saftoiu szerint mindezt úgy próbálják végrehajtani, hogy ne romoljon az adások színvonala.
Nagy Zoltán, az igazgatótanács tagja a maszol.ro erdélyi magyar hírportálnak elmondta: a megszorítások a kisebbségi adásokat, így a bukaresti magyar szerkesztőséget is érintik, de az elbocsátások aránya az ő esetükben "távolról sem" lesz 30 százalékos. Hozzátette: elsősorban a meghatározott időre kötött munkaszerződéseket bontják fel, majd egységes tevékenységértékelő kritériumrendszert dolgoznak ki, és ezt alkalmazva döntenek az elbocsátandó személyekről.
Kacsó Sándor, a bukaresti magyar adás főszerkesztője még nem tudja, hogy a leépítések milyen mértékben érintik majd a szerkesztőséget. Az átszervezési terv szerint a kisebbségi adások szerkesztőségeit összevonják egy kisebbségi "tagozatba", amely 61 személyt alkalmazhat. Jelenleg a bukaresti kisebbségi adásoknál összesen 74-en dolgoznak, így 13 személytől kell megválni - mondta Kacsó. A magyar szerkesztőségben harmincan dolgoznak.
Kacsó jó hírnek nevezte, hogy az átszervezés ütemterve értelmében nem csökken a magyar adások heti műsorideje. A román közszolgálati adó jelenleg különböző csatornáin hetente összesen öt órát sugároz magyar nyelven.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 1 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 1 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 2 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 2 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 2 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 2 hónapja
- Kollektív elbocsátást jelentett be az egyik legnagyobb román autóipari cég 2 hónapja
- Több mint száz dolgozót küld el a barkácsáruházlánc 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben