Hárommillió olasz kezdhet újra dolgozni május elején
Május 4-én részlegesen és sok korlátozással, új szabályokkal, de újraindulhat az élet Olaszországban. Elsőként az építő- és a kisiparosok vehetik fel a munkát.
A kisiparosok és az építőipar ágazata lesz az első, amelyben újraindulhat a munka az olasz kormány tervei szerint. Ezekről Giuseppe Conte miniszterelnök és a korlátozó intézkedések feloldásának ütemezésével megbízott szakértői bizottság egyeztetett szerdán.
Az interneten tartott megbeszélésről kiszivárgott információk szerint több mint 2,8 millió olasz dolgozó térhet vissza munkahelyére az újraindulásra megjelölt május 4. dátumtól.
Elsőként az építőiparban vehetik fel ismét a munkát, valamint a kisipari ágazatban. Ehhez mindenekelőtt a tömegközlekedés szabályozására van szükség: az adatok szerint a kézművesek és az építkezéseken dolgozó munkások tizenöt százaléka tömegközlekedéssel jár munkába.
Az elképzelések között szerepel, hogy a buszokon, villamoson, metrón csak minden második ülőhelyet lehet majd elfoglalni, vagy egyszerre meghatározott számú utast engednek felszállni, ami az olasz nagyvárosok egyébként is kaotikus tömegközlekedésében jelentős nehézségeket teremthet.
A többi termelési ágazatban május második felétől indulhatnak újra.
Giuseppe Conte és a májusi újraindulás részletes forgatókönyvének kidolgozásával megbízott szakértői bizottság szombatra ígérte a végleges ütemterv bemutatását. A 17 fős, járványügyi szakértők, közgazdászok, pszichológusok és szociológusok alkotta bizottságot Vittorio Colao vállalat-átalakításban jártas topmenedzser vezeti.
A tervek között szerepel a kijárási korlátozások részleges enyhítése - a szájmaszk és védőkesztyű kötelező használata mellett - az utcákon is. A hetvenévesnél idősebbeknek továbbra sem tanácsolják a súlyos indok nélküli utcán tartózkodást, a fiataloknak pedig elő akarják írni, hogy legfeljebb egyszerre hárman, kétméteres távolságtartással találkozzanak egymással.
Az elsők között nyitnák meg a ruhaüzleteket, melyekben kötelezővé teszik a felpróbált ruhák fertőtlenítését. A hivatalokban, ahol csak lehetséges, fenntartják a távmunkavégzést.
A klímaberendezések kizárólag akkor kapcsolhatók be, ha megfelelnek a járványügyi előírásoknak.
Az oktatási intézményeket nem nyitják ki újra szeptemberig, ami széles társadalmi vitát indított el, mivel az édesanyák azt kérdezik, hogyan térjenek vissza dolgozni, ha a gyerekek nem járnak iskolába, és a nagyszülők sem segíthetnek nekik. Önkéntesen letölthető okostelefonos alkalmazást is bevezetnek az olaszok mozgásának feltérképezésére.
A római kormány elképzelése szerint országosan és kockázati fokozat szerint indítják újra a termelési ágazatokat. Elvetették a tartományok szerinti időzítést, annak ellenére, hogy a járványgörbe alakulása Olaszország északi, középső és déli térsége között jelentős különbségeket mutat. A gócpontként ismert Lombardia tartományban kedden még mindig több mint kilencszáz új fertőzöttet szűrtek ki, ennek több mint felét Milánó városában.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy bár a járványgörbe lefelé ível, a fertőzéshelyzet továbbra is "komoly, nem szabad túl korán győzelmet ünnepelni, még nincs vége a járvánnyal szembeni küzdelemnek".
Lombardia bejelentette, hogy az immunitásszintet felmérő vérvizsgálatot indít csütörtöktől a járványtól leginkább érintett Bergamo, Brescia, Lodi, és Cremona városában, majd hétfőtől az egész tartományban. Elsőként mintegy félmillió egészségügyi dolgozót tesztelnek, a becslések szerint a 10 milliós régió lakosságának tíz-tizenöt százaléka mutathat immunitást.

- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk
Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt
A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk
Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék
Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Itt a kőművesek réme: 5 fős brigádot vált ki ez a falazórobot 5 hónapja
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 5 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 5 hónapja
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 5 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 5 hónapja
- Kiderült, melyik a mesterséges intelligenciának leginkább ellenálló ipar 6 hónapja
- Pályaorientációs programokkal népszerűsíti az építőipari szakmákat az általános iskolások körében az ÉVOSZ 7 hónapja
- Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban 8 hónapja
- Ilyen is van? Hőségriadó miatt leáll a munkavégzés Olaszországban 8 hónapja
- Elindult Az Év Szakembere 2025 – példaképeket keres a magyar építőipar 8 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 9 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig