Hazánkban is megvetheti a lábát a vietnámi mobilszolgáltató
Kelet-Európában akar terjeszkedni Vietnam legnagyobb távközlési cége, az állami tulajdonban lévő VNPT. A vállalat Csehországban már sikeresen megvetette a lábát, másodikként Lengyelországot vette célba, és a térség más országaiban is hamarosan meg akar jelenni, számolt be a Warsaw Business Journal.
Lengyelországban a VNPT legalább három helyi mobilszolgáltatót üt ki a nyeregből, amelyek szintén az országban élő kisebbségek számára akartak speciális szolgáltatást nyújtani. A VNPT 2006. januárban jött létre a korábbi vietnami postai és távközlési vállalat átszervezéséből.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk
- Így néz ki a könyvelő szakma jövője 4 hónapja
- Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén 4 hónapja
- Hihetetlen, mennyit keresnek a marketingesek Magyarországon - az EU top 3-ban a fizetések 5 hónapja
- Egykulcsos adózás: egyszerű, de a gazdagoknak kedvez? 6 hónapja
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 6 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 6 hónapja
- Nőtt a munkanélküliség Lengyelországban 6 hónapja
- Melyik országokban van a legtöbb betöltetlen álláshely Európában? 6 hónapja
- Milliók robotolnak: mutatjuk, kik túlóráznak a legtöbbet Európában 7 hónapja
- Egy hónap múlva a fizetések nyitott könyvvé válnak: kettős reform a cseh munkaerőpiacon 10 hónapja
- Csökkent a munkanélküliség Csehországban 11 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben