kapubanner for mobile

Hemzseg a baktériumoktól a munkahelyi konyha

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Meglepően sok baktérium tenyészik a munkahelyi konyhákban, a hűtő, a mikró ajtaja és a vízforraló füle különösen szennyezett felületek – írja a Daily Mail egy új kutatás alapján.

A munkahelyi számítógépek billentyűzetéről és az egerekről már több kutatás készült, melyek még a vécéknél is szennyezettebbnek találták ezeket a helyeket. Most egy friss kutatás a munkahelyi konyhákat vizsgálta. Az eredmény riasztó.

A vizsgált munkahelyi konyhák fele veszélyesen fertőzött a vizsgálat szerint, és ezért a rendszeres kézmosás hiánya lehet a felelős. Ezt onnan tudják, mivel nagy számban találtak kólibaktériumot és ennek rokonait a munkahelyi konyhákban. Ezek lehetnek ártalmatlanok, de ételmérgezést is okozhatnak.

Az edényszárítók negyedén a biztonságosnál négyszer több baktériumot találtak, a hűtőajtók és mikrók harmada volt fertőzöttebb a még egészséges értéknél. A vízforralóknál már negyven százalék ez az arány, ami magasabb annál, amit a mosdókban találtak, és a konyhai felületek 75 százaléka volt fertőzöttebb a női vécékben álló szemeteseknél.

Az áldatlan állapotok ellen a kutatás vezetője azt javasolja, hogy ezeket a területeket rendszeresen fertőtlenítsék, és a munkaadók helyezzenek el kéztörlőket, szappant és tisztítószereket a konyhában.

DailyMail
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek