kapubanner for mobile

Hiányoznak a minőségi munkahelyek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Veszélybe kerülnek a szegénység visszaszorítása terén több évtized alatt elért eredmények a minőségi munkahelyek világszintű hiánya miatt - figyelmeztet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).

Az ILO "Foglalkoztatási és társadalmi kilátások a világban, 2016 - a munkahelyek átalakítása a szegénység felszámolásáért" című kiadványa szerint jelentős eredmény, hogy világszerte mintegy felére csökkent a szegénység az utóbbi két évtizedben. A 107 fejlődő és feltörekvő ország népességének 36 százaléka él napi kevesebb mint 3,1 dollárból (860 forint), míg mélyszegénységben (napi 1,9 dollárnál kevesebből) ugyanezen országok lakosságának 15 százaléka él, szemben a korábbi 67 és 46 százalékkal.

Azonban a fejlett országokban, elsősorban Európában a válság kezdete óta a relatív szegénység mintegy egy százalékponttal, 17,2 százalékra nőtt, globálisan pedig több mint 300 millióan élnek a medián jövedelem 60 százaléka alatt ezekben az országokban. Nem volt kiegyensúlyozott a fejlődés a szegénység felszámolása terén a közepes jövedelmű országokban, főként az ázsiai és a csendes-óceáni régióban a szegénység rohamosan csökkent, az alacsony jövedelmű országokban azonban, ahol az emberek 47,2 százaléka továbbra is mélyszegénységben él, a csökkenés mértéke sokkal kisebb volt.

Guy Ryder, az ILO főigazgatója szerint nyilvánvalóan veszélybe került az a fenntartható fejlődési cél, hogy 2030-ra a világ valamennyi részén felszámolják a szegénység minden formáját. Ahhoz, hogy sikerüljön felszámolni a generációkon át fennálló szegénység miatti súlyos állapotokat, minden országban figyelmet kell szentelni a munkahelyek minőségének.

A jelentés több ajánlást is tartalmaz a minőségi munkahelyek létrehozására, a szegénység csökkentésére, amelyek közül kiemelik a fenntartható vállalkozások ösztönzését, az informális vállalkozások, illetve foglalkoztatás legálissá tételét és a lemaradó ágazatokba, főként a mezőgazdaságba és a vidéki nem mezőgazdasági ágazatokba történő befektetéseket. Fontos a munkahelyi jogok erősítése, hogy a munkáltatói és munkaadói szervezetek eredményesebben képviselhessék a szegényeket.

Raymond Torres, az ILO kutatási részlegének igazgatója elmondta: ma a világ 30 százaléka szegénységben él, miközben a világ jövedelmének csupán 2 százaléka jut el hozzájuk. A tanulmány arra is rámutat, hogy a jövedelmek nagyfokú eltérése csökkenti a gazdasági növekedés pozitív hatását a szegénység visszaszorítására. Ez a megállapítás felhívja a figyelmet arra, hogy már régóta el kellene gondolkodni a gazdag nemzetek és egyének felelősségéről a szegénység tartóssá tételében.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek