Hitelből teremtenek munkahelyeket?
A Népszabadságnak név nélkül nyilatozó elemzők szerint a kormány a valutaalap pénzéből teremtené elő a munkahelyvédlmi akiótervhez szükséges, hiányzó összeget.
A munkahelyvédelmi akcióterv forrását biztosítani hivatott tranzakciós illetéket valószínűleg nem lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra. Ez azonban nem okoz problémát Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint.
A Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztérium adatait idézve úgy számol, hogy a 300 milliárdos programhoz 120 milliárd folyik be az MNB-től, 140 milliárdot a bankok fizetnek, míg további tízmilliárd forint a Magyar Államkincstártól érkezik. Vagyis a jegybank kiesése komoly érvágás lenne - írja a lap.
A jegybanki pénzek pótlására a Népszabadságnak név nélkül nyilatkozó elemzők szerint több lehetősége is van a kormánynak. Elképzelhető már meglévő terhek, például a jövedéki adó további emelése. Ugyanakkor Matolcsy György szavaiból arra lehet következtetni, hogy a pénzügyi szektortól várnak nagyobb hozzájárulást.
A lap és az elemzők azonban azt olvassák ki Orbán Viktor szavaiból, hogy a valutaalap pénzéből teremtenék elő a munkahelyvédlmi akiótervhez szükséges összeget.
Népszabadság

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon