kapubanner for mobile

Hogyan kezelik a vezetők dolgozóikat?

A PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb tanulmánya szerint a szervezet sikerességéhez elengedhetetlen a vezetői képesség előtérbe helyezése, a dolgozói elkötelezettség növelése, a tehetségek menedzselése, valamint az innovációs készség erősítése - áll a Magyar Hírlapban.

PwC a közelmúltban publikálta az "Emberek kezelése egy változó világban" című tanulmányát, amelyet európai, amerikai, ázsiai és afrikai vállalatvezetőkkel folytatott interjúk alapján készített el a nemzetközi tanácsadó cég. A tanulmány elsődleges célja a vállalatvezetők figyelmének felkeltése azokra a globális emberi erőforrás-kezelési trendekre, amelyek a jövőben jelentős hatást gyakorolnak a szervezetek működésének hatékonyságára és a vállalkozások versenyképességére. A tanulmány alapvetően négy fő trendet azonosított. A szakértők kiemelték, hogy ezeket és a kapcsolódó szervezeti válaszokat nem lehet és nem szabad elkülönülten kezelni, mivel a vezetés, a dolgozói elkötelezettség, a tehetségek menedzselése és az innováció egymással összefüggő területek, és kihasználásuk csak együtt, rendszerben kezelve valósítható meg.

Elsőként a vezetői képesség, a vezetés előtérbe helyezését emelik ki a szakértők. A korábbi évek tapasztalataival összhangban a jövőben is az az elemzői várakozás, hogy a vállalatokat és a cégeken belüli csapatokat vezető menedzserek képességeinek megléte és fejlesztése kritikus lesz. Szükséges a stratégiai gondolkodás képessége, amely mellé az érintett vezető fel tudja sorakoztatni a munkatársait.

Elengedhetetlen az emberek képességeinek fejlesztésére való képesség, amelynek része lehet a delegálás, a belső coaching, a célkitűzés-értékelés magas szintű elvégzése. Mindezek mellett talán az a legfontosabb, hogy a vezető hatni tudjon munkatársaira és rávenni őket arra, hogy a szervezeti célok megvalósítása érdekében dolgozzanak. "Ha egy vállalkozás sikeres akar lenni a jövőben, akkor a vezetés képességének folyamatos felülvizsgálatára, hatásának mérésére és fejlesztésére kiemelt figyelmet kell fordítani" - hangsúlyozza Nagy Péter, a PwC tanácsadási üzletágának igazgatója.

A második kiemelt trend: a dolgozók elkötelezettségének növelése. A PwC szakértői az elvégzett adatgyűjtés eredményei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a vállalati sikeresség egyik kulcsa az, ha a vállalkozás képes a dolgozói elkötelezettséget olyan szintre fejleszteni, hogy a dolgozói pozitív belső motivációitól hajtva egy közös cél elérése érdekében végezzék el a rájuk bízott feladatokat, sőt annál többet is. A szakértők a tanulmányban egy brit kutatási eredményre hivatkoznak, amely szerint tíz dolgozóból átlagosan mindössze három igazán elkötelezett a munkája iránt, amely igen alacsonynak tekinthető.

A dolgozói elkötelezettség alacsony szintje mindenképpen hátrányosan befolyásolja az érintett vállalkozás működését, mivel csökkentheti a szolgáltatás, termelés minőségét, növelheti a fluktuációt és ezáltal tudásvesztést, és közvetlen költségnövekedést is eredményezhet, például a selejt részarányának növekedése miatt.

A harmadik trendként a tehetségek menedzselését nevezték meg a PwC szakértői. Ez a versenyképesség fenntartásának nélkülözhetetlen eszköze. A tehetségekért folyó harc és a tehetségek menedzselése már csaknem egy évtizede varázsszóként használatos a HR és a vállalatvezetők körében, ám a PwC elemzői szerint mindez nem elég.

A tanulmány készítői végül, de nem utolsósorban a szervezet és a dolgozók innovációs készségének fejlesztését emelik ki, mint a versenyképesség fenntartásának kritikus eszközét. Az innováció a folyamatos pozitív irányú változás eszköze kell, hogy legyen. "A siker záloga, ha a vállalkozás képes a folyamatos megújulásra és az ügyfelei részére nyújtott szolgáltatások és termékek folyamatos javítására. Ennek kulcsa a dolgozókban rejlő innovációs képesség kiaknázása, amelyben jelentős szerep hárul a vezetőkre" - mondta Nagy Péter.

Magyar Hírlap
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek