Illegális bevándorlók tömegei lephetik el hazánkat
Magyarországnak nincs bevándorlási stratégiája, és amíg az Európai Unió megpróbál komplexen foglalkozni a bevándorlással, addig Magyarországon gyakorlatilag nemzeti biztonsági kérdésként kezelik, és az illegális migrációra próbálják a figyelmet összpontosítani - mondta Dunavölgyi Szilveszter, a Nemzetközi migráció - nemzetközi kockázatok című kötet társszerkesztője a könyv keddi bemutatóján.
Póczik Szilveszter, a kötet társszerkesztője szerint a fejlett európai társadalmak nagyon komoly migrációs nyomás alatt állnak: belülről a népességcsökkentés, kívülről a fejletlen világból érkező migráció nyomasztja őket. Mint mondta, tudomásul kell venni, hogy a következő évtizedekben Európában a legfőbb munkaerőforrás és népességmegtartó forrás az iszlám világ lesz. Erre pedig fel kell készülni, vagyis Európának szüksége van átfogó, komplex népesedési politikára, amelynek három feladata lesz: az őshonos népesség fogyásának megállítása, a népességcsökkenés ellensúlyozása szabályozott bevándorlással, valamint a bevándorolt népesség szabályozott integrációja.
A bevándorlás nem függetleníthető közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatoktól, a közönséges kriminalitás oroszlánrésze a leszakadó rétegek - köztük a bevándorlók - kriminalitásából adódik. A szociálpolitika nem képes kiegyenlíteni a befogadó népesség és a bevándorlók közötti integrációs szakadékot, az igazságszolgáltatás eredménytelenül bünteti a szükségszerűen visszaeső bűnelkövetővé váló, kisebbségi helyzetben lévőket, a politika pedig a megkárosított szegényektől toleranciát vár a náluk még szegényebbekkel szemben - magyarázta. Elkerülhetetlen egy átfogó demográfiai és bevándorlásstratégiai program megalkotása, a kutatás azonban azt állapította meg, hogy ennek előkészítése gyerekcipőben jár - tette hozzá.
Wind Szandra, a kötet egyik szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy Németországban a vendégmunkásrendszeren keresztül próbálták behívni az országba a munkáskezeket, de nem készültek fel arra, hogy a vendégmunkások hozzák családtagjaikat, vagyis azzal szembesültek, hogy "munkaerőt hívtak az országba, de emberek jöttek". A szakember kétszáz ügyészségi irat alapján elemezte az illegális migrációhoz kapcsolódó magyar embercsempész-csoportokat, amelyek - mint mondta -, a nemzetközi szervezetek részei, "alvállalkozói". A magyar csoportok jellemzője a sejtszerű felépítés, de a máshol megszokott hierarchia nem jellemzi őket, és - más területektől eltérően - nem konkurálnak. hanem segítik egymás munkáját. Az illegális migránsoknak szolgáltatási láncot kínálnak, amelynek része a szállítás, a határátlépés segítése, a hamis iratok beszerzése, az elhelyezés és a megérkezés utáni jövedelemszerző tevékenység elősegítése.
A kötet másik szerzője, Bodnár Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a külső változások mennyire befolyásolják a migrációs folyamatokat és az azokra adott választ. Felvetette, hogy a pénzügyi válság miatti elbocsátások érinthetik a bevándorlókat, akiknek a tartózkodási jogalapjuk a munkavégzés, a jövedelemszerzés. Ha megszűnik ez a tevékenység, ők adott esetben illegális migránsokká válhatnak, és nyilván nem szeretnének visszamenni a származási országba, ezért más csatornákon próbálnak munkát keresni - magyarázta.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- A pénzügyi stressz károsabb, mint gondoltuk 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 1 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 2 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 2 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 2 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben