kapubanner for mobile

Rengeteg e-kerékpár beszerzésére lehet ismét pályázni

Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-től folyamatosan, a keret erejéig - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

elektromos kerékpár-

A korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett.

Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.

Steiner Attila hangsúlyozta, a klíma- és természetvédelmi akciótervben az elektrifikáció fontos szerepet játszik, a magyar energiastratégia is egyre inkább ebbe az irányba fog elmenni.

A villamosenergia-termelést könnyen lehet zöldíteni, szén-dioxid-kibocsátásmentessé tenni. Cél, hogy 2030-ra a magyar villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátásmentes legyen. A közlekedés az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó szektor, Magyarországon a kibocsátás 20 százalékát adja. A városokban időnként gondot jelent a magas légszennyezettség, viszont, ha egyre többen használnának kerékpárokat, csökkenteni lehetne a káros kibocsátást. 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: a tavaly zárult kerékpározás évében a parlament elfogadta, hogy a munkaadó ingyen adhasson kerékpárt a munkavállalónak, a költséget elszámolhassa. 

A korábbi pedelec pályázat 1 milliárd forintos keretére 6800 jelentkezés érkezett, ebből 5600 vidékről. Az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár (e-cargo kerékpár) pályázatra eddig 84 jelentkezést regisztráltak 174 e-cargo kerékpárra. A Google kerékpáros útvonaltervezésben Magyarország is szerepel.

A kereskedők már regisztrálhatnak, a pályázatok április 14-étől adhatók be az új kiírásban.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk