kapubanner for mobile

Ismét tőkét vont be, és a régióban terjeszkedne a Codecool

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hétmillió eurós tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő, amelyet további terjeszkedésre és termékfejlesztésére fordítanak.

A vállalat az Integral Venture Partner mostani befektetésével együtt eddig összesen 12,5 millió eurónyi tőkét vont be.

Jelenleg az osztrák, a szerb és a bolgár piacon való megjelenést vizsgálják, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél. Még az év első felében újabb campust nyitnak a régióban.

A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.

Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44 ezer IT-szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal - jelezték az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérésre hivatkozva.

Tavaly uniós szinten már 825 ezer fő hiányozhatott az infokommunikációs szektor munkaerőpiacáról - tették hozzá az Európai Bizottság adatai alapján.

Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló céget 2014-ben hazai üzletemberek alapították.

A társaság 2020-as árbevétele 1,275 milliárd forintot tett ki.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek