kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Jagudits Ákos, az Otis HR senior menedzsere

Jagudits Ákos idén májusban került az Otis Felvonó Kft.-hez, miután négy évig felelt a stratégiai HR-ért és PR-ért a Sanyo Hungary Kft.-nél. A váltás időszerű volt, látván, hogy milyen masszív projektek és fejlesztések gazdája lehetek, ami szakmailag lelkesítő kihívás és próbatétel - mondta lapunknak a HR szakember.

Jagudits Ákos 1972-ben született Budapesten.

1989 és 1994 között a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába járt, felsőfokú tanulmányait pedig a Pécsi Tudományegyetemen (az akkori Janus Pannonius Egyetemen) folytatta, ahol 2000-ben filozófia előadói, 2003-ban pedig a FEEFI Személyügyi szervező egyetemi diplomát szerzett. Öt éve okleveles tagja a brit Személyzeti és Fejlesztési Intézménynek (Chartered Institute of Personnel and Development - CIPD - www.cipd.co.uk) a Személyügyi Szervezők Európa legnagyobb professzionális testületének. A brit posztgraduális diplomát 2011 elején szerezte meg.

Jagudits Ákos számos tréningen vett részt, így például elmélyedt a munkakeresési és interjútechnikákban, HR informatikai rendszerekben (pl. SAP, Nexon) és betekintést nyert a munkavédelem (IOSH), versenyképesség és HR témaköreibe is.

A HR vezető angol és német nyelvből is tárgyalóképes tudással rendelkezik.

Nem szokványos karrierút

A HR-es nemzetközi vezetői tapasztalatát Németországban (három év) és Skóciában (három év) szerezte és tudatosan fejlesztette, beszélve az adott ország nyelvét. Az idegen kultúrákhoz való adaptálódást, mint tudatos kihívást kereste a személyiség fejlesztés részeként. Shetland szigetén egy 120 főt foglalkoztató lokálisan szórt szállodaláncolatban a toborzás- kiválasztásért volt felelős. Ez egy olyan sziget, ahol a skandináv időjárás rányomja az ember hangulatára a bélyegét. Mindennapos az erős szél, esőzés, minimális a napsütéses órák száma, vagyis szürke depresszív éghajlat a jellemző. - Az izolált sziget ráadásul a skót szárazföldtől 14 órás hajóúttal érhető el, amely humánpolitikai szempontból hihetetlen szakmai kihívást jelentett a kollégák toborzásban, megtartásában és motiválásában - meséli a HR szakember.

Jagudits 2004-ben egy évet az ötezer alkalmazottat foglalkozató Shetland szigetek-i önkormányzatnál belső auditorként tevékenykedett, ahol megismerkedhetett egy komplex HR kontrolling rendszer alkalmazásával, aminek hasznát a mai napig élvezi és a kontrolling területet folyamatosan fejleszti, mint egyik kedvenc szakmai területét.

Jagudits Ákos 2007-ben került a Sanyo Hungary Kft. stratégiai HR és PR vezetői posztjába. Feladatai közé tartozott a nyolc fős HR csapat - bérszámfejtők, generalisták - irányítása, HR-es projektek és belső átszervezések tervezése, kivitelezése, HR kontrolling és riport rendszer kialakítása, fenntartása, toborzás és szelekció folyamatos szervezése, ütemezése, létszámgazdálkodás koordinálása, naprakészen tartása. A szakember felelt továbbá a motivációs és juttatási rendszer kidolgozásáért, bevezetéséért, nyomon követéséért, HR projektek proaktív tervezéséért és hatékony kivitelezéséért, szakmai tréningigények felméréséért és tréningek biztosításáért, a munkateljesítmény, hatékonyság és kompetencia ellenőrzéséért egyéni, csoportos, céges szinten.

Jagudits keze alatt futott a HR funkciók versenyképes koordinációja, a szervezet hatékony külső-belső kommunikációjának fenntartása, PR kapcsolattartás, CSR, HR marketing stratégia kidolgozása és megvalósítása is.

Munkahelyváltás

Jagudits Ákos 2011. május óta felel a HR területért az Otis Felvonó Kft.-nél, mint senior menedzser. A cég családias hangulatú, ezért Ákosnak sikerült minden kollégával megismerkednie a négy hónap alatt. Másfelől területileg az egész országban folytatnak szerviz és karbantartási szolgáltatást, így mind a kommunikáció, az oktatás-képzés koordinációja és az elköteleződés növelése tartogat számára némi kihívást.

- A gyártóiparból váltottam a szerviz szektorba, amely egy rendkívül izgalmas terület. A váltás szakmailag is komoly és időszerű volt, látván hogy milyen masszív projektek és fejlesztések gazdája lehetek, ami szakmailag lelkesítő kihívás és próbatétel. A szakmai szabadság foka és az önálló döntéshozatal lehetősége nagyon felemelő érzés - mondta a váltás hátteréről Jagudits Ákos, utalva az előző és jelenlegi munkahelye közötti kulturális különbségre.

A HR szakember élvezi, hogy az új helyen nincs kísérletezési, késleltetési játszmáknak helye, itt minden egyes jól eltalált fejlesztés életbevágó. - Talán ennek köszönhetően eddig minden javaslatom "termőtalajra" talált - mondja, hozzátéve: mivel rengeteg lehetőség és igény van a fejlesztésre, nem kell külön érdekérvényesítő erőfeszítéseket tenni olyan kidolgozott javaslatok ügyében, ami számszerűsíthető eredményt produkáló fejlesztés.

Hitvallás és hobbi

Jagudits Ákos vallja, hogy minden jellegű siker kulcsa a gondolkodás és a cselekvés fegyelme, szerinte ezt a végtelenségig érdemes gyakorolni. Személyes és szakmai meggyőződését legjobban Márai Sándor lényegre törő mondatával lehet összefoglalni: "Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk."

A családalapítás fontosságán túl szakmai előadások tartását, publikációk készítését tartja. A heti focik, a rendszeres futás és a hétvégi erdei kirándulásokon túl a pincesori harmonikázás a kedvenc szabadidős tevékenysége.


  • 2024.07.10GDPR A HR-BEN: ADATVÉDELEM A MUNKAHELYEN Programunkon gyakorlati oldalról tekintjük át a munkaviszonnyal összefüggésben leggyakrabban előforduló kérdéseket, tipikus buktatókat és lehetséges hibákat, melyek az elmúlt 6 év során a GDPR szabályozás létrejöttét követően felmerültek.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.09.05Business Beach Conference Az Ingatlan Regatta már 8 éve köti össze az ingatlanpiac legfontosabb szereplőit egy különleges sporteseménnyel. Az idei évtől kezdve, Litkey Farkassal közös szervezésben “új” eseményként csatlakozik hozzánk a Bankár Kupa.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.09.26Best Practice Fórum - Roto A Fórum Célja: A Digitalizációs és Lean szemléletű folyamatfejlesztések sikeres vállalati megoldásainak, jó gyakorlatainak megosztása a fórum résztvevői között. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk