Januárban is növekedett az építőipari cégek száma
Az Opten szerint az év első hónapjában 475 építőipari céget alapítottak és 402-t töröltek.
Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt - közölte az Opten céginformációs szolgálat. Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték, hogy az idén januárban az építőipari cégek száma kiemelkedő mértékben növekedett, adataik szerint 475 céget alapítottak, 402 céget pedig töröltek. Az ágazati cégszám növekedése folytatódott, ezzel több mint 54 ezer cég működik a szektorban.
Az Opten elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy 2019-ben 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene, a növekedés év végére lassult, novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a bővülés üteme, a cégalapítási számok ugyanakkor továbbra is meghaladják a törölt cégek számát. A céginformációs szolgálat adatai szerint januárban 93 felszámolás indult építőipari céggel szemben, ami kiemelkedő érték az előző hónapokhoz képest, utoljára 2016-ban kúszott 100 fölé a havi ágazati felszámolási mutató. Januárban 97 építőipari cégnél végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke.
Az Opten szerint az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre, rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, az ágazat fehéredésére utal. Az Opten cégfluktuációs indexe - egy év alatt alapított és törölt cégek összege elosztva az év elején működő cégek számával - januári értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban, alacsonyabb volt a mutató Győr-Moson-Sopron, Békés és Bács-Kiskun megyékben, magasabb fluktuációt mértek Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon