Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly
Tavaly a vendéglátás alszámáról történt a legtöbb költés.
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték - tájékoztatták a kártyakibocsátók az MTI-t. Tavaly a K&H SZÉP-kártya forgalma meghaladta a 28 milliárd forintot, ami minden eddigi eredményt túlszárnyal; az előző évben, 2021-ben 27,7 milliárd forint volt a forgalom. A növekedésben az élelmiszervásárlási lehetőség, az alszámlák közötti átjárhatóság, illetve az elfogadóhelyek és a kártyabirtokosok számának folyamatos bővülése is szerepet játszott.
Tavaly a vendéglátás alszámáról történt a legtöbb költés, 60,4 százalék, míg a szállás alszámláról a felhasználás 30,3 százaléka, a szabadidő alszámláról pedig 9,3 százaléka. Az, hogy a jövőben technikailag sem lesznek alszámlák, még kényelmesebbé teszi a kártyabirtokosok számára az egyenlegük felhasználását, ugyanis már nem kell arról nyilatkozni, hogy a juttatási keretet milyen arányban szeretnék megosztani a három alszámla között - jelezték.
A K&H SZÉP kártyák esetében sikeresen megtörtént az alszámlák eltörlése, a rendszer két óra alatt átállt az új, egy alszámlás működésre. Az elfogadóhelyeken található kártyaterminálokon várhatóan átmenetileg még kell alszámlát választani, ebben az esetben a szállás alszámlát kell megjelölni a fizetés előtt - tájékoztattak. A bank emlékeztet: a keretösszegek felhasználásának ösztönzése miatt a kormány bevezetett egy egyszeri díjat, ami a 2022. október 15-ig feltöltött és 2023. május. 31-ig fel nem használt juttatásokra fizetendő. A 2022. október 15. után jóváírt összegek pedig már csak egy évig használhatók fel, ennek lejártát követően egyszeri 15 százalékos díjterhelést kell alkalmaznia a kibocsátóknak.
Az OTP az MTI-vel azt közölte, hogy tavaly 325 milliárd forintot költöttek el az ügyfeleik a SZÉP-kártyáikról, ez 6 százalékkal magasabb a 2021-es évhez képest. Ugyanebben az időszakban a munkáltatók 300 milliárd forintot utaltak dolgozóik OTP SZÉP-kártyáira, ez majdnem pontosan megegyezik az előző évivel. Közlésük szerint tavaly is a vendéglátás alszámla forgalma volt a legmagasabb (201 milliárd forint), ezt követte a szálláshely (95 milliárd forint), majd a szabadidő zseb (29 milliárd forint). 2021-hez képest a szálláshely zseb aránya valamelyest nőtt, míg a másik kettőé csökkent 2022-ben. Megjegyezték, hogy 2021 áprilisa óta átjárhatóak a SZÉP-kártya alszámlái, vagyis az összes elfogadóhelyen mindhárom zsebből lehet fizetni, ezt a számadatok értékelésekor érdemes figyelembe venni. Élelmiszer-vásárlásra a rendelkezésre álló 5 hónapos időszakban - 2022. február 1-től július 1-ig - 35 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok.
Ebben az időszakban a költés közel egynegyede élelmiszerboltban történt, az egész éves költésnek ez a 11 százaléka. Az új jogszabályokkal 2022. január 9-től megszűntek a SZÉP-kártya zsebei. Ez azt jelenti, hogy a korábbi három zsebből a szálláshely zseb maradt meg. Ezzel még egyszerűbb és rugalmasabb lett a SZÉP-kártya felhasználása, a kártyabirtokosok döntik el, hogy a több mint 55 ezer elfogadóhely közül hol költik el a rendelkezésre álló keretet. Ez a változás növelheti a termék népszerűségét - közölte az OTP. Az MKB Bank arról tájékoztatott, hogy 2021-hez képest 2022-ben a SZÉP-kártya befizetések és költések minimálisan, néhány százalékkal csökkentek, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a juttatás adóterhe a szocho-val emelkedett. Konkrét adatokat ugyanakkor nem közölt a bank. Hozzátették, hogy a február-júniusi elfogadási időszakban, amikor élelmiszert is lehetett vásárolni bármelyik alszámla terhére, a költések közel egynegyede a kimondottan élelmiszerre szerződött szolgáltatóknál realizálódott.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?