Jogilag aggályos a Photo Hall-dolgozók elbocsátása
A héten kézhez kapták a bezárt Photo Hall-hálózatot működtető Főfotó Kft. budapesti alkalmazottai a felmondásukat. Azonban az elküldött, és már áprilisra sem kifizetett dolgozók egy csoportja által megbízott ügyvéd, Kosza Yvette azt mondta, jogilag aggályos a felmondás - értesült az index.hu.
Egyfelől azért, mert noha május 12-i keltezésűek a dokumentumok, azokat csak Németh József ügyvezető írta alá. Holott a cég május 10-e óta végelszámolás alatt áll, és mint a cégnyilvántartásban is látható, ettől a naptól a vállalkozás képviseletére már a végelszámoló jogosult. Ő azonban még ellenjegyzőként sem szerepel a felmondásokon.
Másfelől azt is érthetetlennek tartja az ügyvéd, hogy az elküldött dolgozók csak a felmondást kapták meg, az úgynevezett kilépőpapírt viszont nem, holott az kellene, hogy a dolgozók bejelentkezzenek a munkaügyi központokban.
index.hu
Másfelől azt is érthetetlennek tartja az ügyvéd, hogy az elküldött dolgozók csak a felmondást kapták meg, az úgynevezett kilépőpapírt viszont nem, holott az kellene, hogy a dolgozók bejelentkezzenek a munkaügyi központokban.
index.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
