kapubanner for mobile

Júliustól csökken a diákhitel kamata

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Július 1-jétől az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője csütörtökön.

Tájékoztatása szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.

Őri András közlése szerint a diákhitelezés átlagos forrásköltsége a Diákhitel Központ tudatos finanszírozási politikájának, illetve a csökkenő hozamkörnyezetnek köszönhetően csökkenhetett tovább az idén is. Emellett a másik két, kamatot befolyásoló tényező (kockázati kitettség és működési költségek) továbbra is kedvezően alakult. Az ügyfelek változatlanul kiváló törlesztési fegyelme tovább csökkentette a kockázati kitettséget – fűzte hozzá az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A működési költségekre most felszámított kamatelem pedig nem csak a stabil működésre biztosít alapot, hanem arra is, hogy a társaság folytathassa a kezdeti években elhatárolt költségeinek feloldását, amelyet ilyen ütem mellett a közeljövőben teljesen fel is szabadíthat. E tényezők együttes hatása tette lehetővé a Diákhitel kamatának 9,5 százalékról 8,5 százalékra történő csökkentését - olvasható a közleményben.

Őri András utalt arra, hogy a felvehető összegek nem változtak. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók legfeljebb havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a negyven év alatti felsőoktatásban tanulók továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket nem csak a hazai, de külföldi tanulmányaik folytatása során is. Egy korábbi kormányrendelet értelmében, speciális esetben - ha az igénylő szülei már nem élnek, vagy éppen regisztrált álláskeresők - havonta további 10 ezer forinttal nőhet az igényelhető összeg.

MTI/MNO
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek