kapubanner for mobile

Júliustól dolgozni kell a jövedelempótló segélyért Szlovákiában

Július elsejétől kötelezően közmunkát kell végezniük Szlovákiában azoknak, akik igényt tartanak az állami szociális juttatások közé tartozó jövedelempótló segélyre, az intézkedés több mint 95 ezer embert érint.

Az intézkedés alapján a jövedelempótló szociális segélyben részesülőknek legalább havi 32 óra közmunkát kell végezniük. Attól, aki nem vállalja a többnyire a helyi önkormányzatok által biztosított közmunka elvégzését, megvonják a mintegy 62 euró (megközelítőleg 19 ezer forint) összegű segélyt, amelyben például a munkanélküli segély időtartamának lejárta után részesülhetnek az igénylők. Azok, akiknek nem tud munkát biztosítani az önkormányzat, továbbra is közmunka nélkül kaphatják a juttatást.

A rendelkezést tavaly novemberben jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök. Az intézkedést lehetővé tévő törvénymódosítást az év végén fogadta el a pozsonyi törvényhozás. Az új jogszabály ugyan már idén januártól hatályba lépett, ám a gyakorlatban csak most kezdték alkalmazni, mivel féléves átmeneti időszakot biztosított az önkormányzatoknak arra, hogy megszervezzék a közmunkát.

Robert Fico kormányfő az intézkedés bevezetését azzal indokolta, hogy az "megtisztíthatja" a munkanélküli nyilvántartásokat azoktól, akik visszaélnek a segélyezési rendszerrel. A kormány becslései szerint a segélyezettek között jelentős – akár 20-30 százalékos – lehet a feketén munkát vállalók, valamint a külföldön dolgozók száma. Az intézkedés kivitelezése megközelítőleg 15 millió euróba kerül, de ez az összeg két éven belül már akkor is megtérülhet, ha a segélyben részesülők csupán tíz százaléka tesz le a juttatásról.

Németh Gabriella, a pozsonyi megyei önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó alelnöke, aki egyben a Magyar Közösség Pártjának (MKP) szociális ügyi alelnöke is, az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az intézkedést alapvetően nem tartják rossznak, mert ezzel elérhető, hogy a szociális szükséghelyzetben lévők egy része ne csak kizárólag az állami, ellenszolgáltatás nélküli segélyre várjon. Hozzátette: az intézkedés ugyanakkor nem oldja meg a magasabb képzettségű és anyagi szükséget szenvedők helyzetét, mivel azoknak nemigen tudnak az önkormányzatok végzettségüknek megfelelő munkát adni. Megjegyezte: arra számítanak, hogy az alacsonyabb munkanélküliségi mutatókkal rendelkező régiókban és ott, ahol könnyebben lehet fekete munkához jutni, mint például Pozsonyban, többen tesznek majd le a segélyről. A szegényebb régiókban viszont várhatóan a megváltozott feltételek mellett is igényelik majd az emberek a jövedelempótló segélyt – mondta.

Az intézkedést lehetővé tévő jogszabályt, nem sokkal annak elfogadása után, ellenzéki képviselők egy csoportja megtámadta az alkotmánybíróságon, amely a beadványt márciusban befogadta, ám tárgyalásának időpontját még nem tűzte ki.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk