kapubanner for mobile

Karikás György nyerte a Legjobb főnök 2009 díjat

Immár negyedik alkalommal hirdette meg a Menedzsment Fórum a Menedzserek Országos Szövetségének támogatásával a Legjobb főnök díjat. A 2009 évi győztes az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Karikás György lett.

Az olvasók és a zsűri együttes értékelése alapján 2009 Legjobb főnöke Karikás György lett, akit a következő szavakkal ajánlották munkatársai a zsűri és az olvasók figyelmébe: "A szakmai hozzáértésen kívül kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók elégedettségére (szakmai és erkölcsi szempontból egyaránt). Szakmai, vezetői tudását, szemléletét megosztja másokkal, nyitott az egyén fejlődésére, de a szervezetet is "tanulásra" ösztönzi, a folyamatot segíti. Igazi vezető. Mindezek alapján számomra hosszú évek óta a Legjobb Főnök."

Az elmúlt évi szakmai tapasztalatit összegezve Karikás György úgy nyilatkozott, büszke arra, hogy az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.-nál dinamikusan nőtt az árbevétel és a nyereség, miközben határozottan erősödött a piaci elfogadottság. Öröm volt számára hogy vezető munkatársai bíznak benne.

Karikás György 1993 és 2003 között az ERAVIS Szálloda és Vendéglátó Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedett, ez idő alatt több szakmai elismerésben részesült, így Pro Turismo Díjat és az Év vállalkozója címet is elnyerte. 2009-ben pedig elnyerte a Magyar Gazdaságért Díjat is.

A megmérettetésbe kizárólag kollégáik jelölése által kerülhettek be közép- és felsővezetők. A szakmai zsűri közel negyven jelöltből választotta ki a nyolc döntőst, majd a közönség és a zsűri szavazatait fele-fele arányban súlyozva hirdette ki a végső győztest.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek