Megjelent: 5 hónapja

Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég

A mesterséges intelligencia térnyerésére hivatkozva 200 fős csoportos létszámleépítést hajt végre a Gattyán György érdekeltségébe tartozó Docler-Byborg budapesti irodája – számolt be róla a Telex. A cég szerint bizonyos területeken az AI hatékonyabban működik, mint az emberi munkaerő, így a napi működésben már nincs szükség ennyi alkalmazottra.

A Gattyán György érdekeltségébe tartozó Docler-Byborg cégcsoport 200 munkavállalót bocsát el budapesti irodájából – jelentette be a vállalat szerdai közleményében. A csoportos létszámleépítést azzal indokolták, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a mesterséges intelligencia és az automatizáció alkalmazására a mindennapi működés során.

A döntés nem teljesen váratlan: már korábban is érkeztek hírek a Docler-csoport átszervezéseiről, amelyek a próbaidős dolgozókat is érintették. Akkor a cég úgy fogalmazott, hogy nyár végéig reorganizációs folyamat zajlik. A mostani bejelentés ezt erősíti meg: a vállalat szerint „elkerülhetetlen” volt a szervezeti átalakítás, amelyet a globális gazdasági bizonytalanság, a csökkenő piaci lehetőségek és az AI-alapú megoldások terjedése is indokolttá tett.

A közlemény szerint az AI bevezetésének köszönhetően bizonyos osztályokon már nincs szükség emberi munkaerőre, mert az automatizált rendszerek hatékonyabban képesek ellátni a feladatokat. A Docler kommunikációs vezetője, Nemes Tamás elmondta: az állami foglalkoztatási szervet már tájékoztatták a döntésről, a dolgozók pedig kedden kapták meg a hivatalos értesítést. A leépítési folyamat várhatóan ősszel zárul le.

Nem ez az első eset, hogy Gattyán érdekeltségei automatizálással próbálják kiváltani a humán munkaerőt. 2024 elején bezárt a Frisshírek nevű hírportál, miután szinte az összes újságíró távozott, a helyüket pedig mesterséges intelligencia alapú szöveggenerátorok vették át. A kísérlet nem vált be, és a lap rövid időn belül megszűnt - írja a Telex.

Gattyán György, aki vagyonát az online felnőttiparban alapozta meg, jelenleg is az ötödik leggazdagabb magyar a 100 leggazdagabb listája szerint.

Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti

- az AI-alapú válaszok háttérbe szorítják az újságírást, a chatbotok kora pedig tömeges elbocsátásokat hozhat a tartalomiparban.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség

Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk

NAV: tovább emelkedik az alanyi adómentesség határa

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk