Káros az egészségre az éjszakai műszak
Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.
Dánia a világ első olyan országa, ahol azok a nők, akiknek rosszindulatú daganat kifejlődésére vonatkozó, egyetlen kockázati tényezőjük az éjszakai műszak, kártérítésre jogosultak, ha emlőrákot kapnak. Ennek oka az, hogy a Rákkutatás Nemzetközi Ügynöksége két éve tudományos adatok alapján közölte: az emlőrák okai között szerepel a váltóműszakban éjszaka végzett munka is.
Arra is voltak megfigyelések, hogy az éjszaka is dolgozó asszonyok - mint például az ápolónők vagy a repülőgépeken szolgálatot teljesítő utaskísérők - között a koszorúér-betegség gyakrabban fordul elő, mint kizárólag nappali beosztású kollégáik csoportjában.
Devin L. Brown és munkatársai most azzal foglalkoztak, hogy kimutatható-e hasonló összefüggés az éjszakázás és az agyi katasztrófák megjelenése között. (Az Egyesült Államokban 1976-ban kérték fel az ápolónőket, hogy vegyenek részt abban a sok évtizedre tervezett vizsgálatban, amelynek során egészségi állapotukról és esetleges betegségeikről szereztek be információkat. Az adatgyűjtés kezdetén 121 700 ápolónőt sikerült bevonni ebbe a munkába.) Most csak azokat az eseteket dolgozták fel, amelyekben a nővérek beosztásuk során legalább egy évig váltakozó éjszakai műszakban is dolgoztak. Ez nyolcvanezernél több ápolónőt jelentett, akik között 1660 szenvedett időközben szélütést.
A kizárólag nappali munkakörben foglalkoztatottakhoz képest a rendszeresen éjszaka is dolgozóknál az a kockázat, hogy agyi katasztrófa éri őket, minden öt év eltelte után négy százalékkal fokozódott. Ez azonban csak azoknál érvényesült, akik legalább 15 évet töltöttek többműszakos beosztásban.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- Miért nem oldja meg a szabadság a kiégést, és mi az, ami ténylegesen segít? 7 napja
- A HR szerepe a munkahelyi magány elleni küzdelemben 1 hete
- A mentális jóllétért elkötelezett munkahelyek élmezőnye Amerikában 1 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hónapja
- Alvás és teljesítmény: a rejtett éjszakai hangok gondot okozhatnak 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 1 hónapja
- A rendszeres röplabdázás és annak hatása az életminőségre 1 hónapja
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 2 hónapja
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?