Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Karrier Híd Program: több időt kaphatnak a közszolgák

Várhatóan meghosszabbítja a kabinet a januárban felmentett kormánytisztviselőknek indított Karrier Híd Programra való jelentkezés határidejét, amely jelenleg február 29. - hangzott el egy pénteki kormányzati háttérbeszélgetésen.

A tájékoztatás szerint a programban az indulása utáni első héten csaknem 200-an regisztráltak a több mint négyezer elbocsátott tisztviselő közül.

A központi közigazgatásban dolgozó 73.460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érintette a január eleji létszámcsökkentés. Gál András Levente kormánybiztos korábban közölte: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, a tervek szerint lehetőségük lesz például állami vállalatoknál dolgozni, a versenyszférában elhelyezkedők új munkáltatójának pedig a minimálbér értékének kétszereséig 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak.

A Karrier Híd Program fő célja - mint az a www.karrierhid.kormany.hu oldalon elérhető dokumentumban olvasható -, hogy az érintetteknek segítséget nyújtson a mielőbbi, újbóli elhelyezkedés érdekében.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk