KASZ: munkahelymegőrzés vasárnapi zárva tartással
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az üzletek vasárnapi zárva tartásával munkahelyet lehetne megtartani.
A kereskedelmi szakszervezet elnöke a helyzetet jellemezve utalt arra, hogy a kereskedelmi cégek is keresik a forgalom csökkenése miatt az üzemidő, a foglalkoztatotti létszám csökkentésének lehetőségét. Megítélése szerint a kis- és középvállalkozások esetében már nem lehet tovább létszámot csökkenteni, a nagyobb alapterületű egységekben pedig nagy az dolgozók leterheltsége.
Sáling József elmondta, hogy a szakszervezeti javaslatot több hazai kereskedelmi szövetkezet, kisvállalkozás és jó néhány multinacionális cég támogatja. Nemrégiben megállapodtak több kereskedelmi munkaadói szövetségekkel is arról, hogy szakmai anyagot, elemzést készítenek a vásárnapi zárva tartás gazdasági hatásáról, amelyet az érintettek bevonásával megvitatnak.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- E-commerce Manager 8 hónapja
- Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK 9 hónapja
- Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete 9 hónapja
- Távozik a Mohu vezetője 9 hónapja
- Stratégiai partnerségre lépett a BKIK és az Óbudai Egyetem 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Zahari József, E.ON Hungária 11 hónapja
- Hogy kell jól tönkretenni a kolléga hétvégéjét? - avagy a visszajelzés művészete 11 hónapja
- Több mint 1300 diák szakképzését támogatja egy alapítvány 12 hónapja
- Orbán Viktor: Magyarország jövője nem csupán a pártokon, hanem elsősorban a teljesítményen múlik 12 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?