Kedden megalakul az új Országgyűlés
Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés, a mandátumot szerzett képviselőket Áder János köztársasági elnök köszönti, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre - írja az MTI.
A Himnusz után a köztársasági elnök felkéri a korelnököt és a korjegyzőket az ülés vezetésére, majd a megválasztott képviselők döntenek az alakuló ülés napirendjéről.
A javaslat szerint a Ház meghallgatja Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke beszámolóját az országgyűlési választásról.
A mandátumvizsgálat eredményét - amely tanácskozási szünetben zajlik -, valamint az igazolt képviselők és a nemzetiségi szószólók névsorát a plenáris ülésen ismertetik.
A 199 fős parlamentben a Fidesz-KDNP 133, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, az LMP 8, az Együtt 1 mandátumot szerzett, további 1 képviselő függetlenként dolgozik és ugyancsak 1 képviselője lesz a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.
A képviselők és a nemzetiségi szószólók esküt tesznek, ezt követően bejelentik az új Országgyűlés megalakulását és a 2014-ben megalakult kormány megbízatásának megszűnését.
Az alaptörvény értelmében a parlament megalakulásával a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.
Az államfő az ülésen javaslatot tesz a miniszterelnök személyére. Áder János április 17-én Orbán Viktort, a választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. A Ház - egy újabb szünetben - ellenőrzi az esküokmányokat és bejelentést tesz a képviselői összeférhetetlenségről.
A parlament vita nélkül határoz a választási beszámolókról, majd a korelnök bejelenti a képviselőcsoportok megalakulását. Titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, aki ezt követően szintén esküt tesz. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke korábban közölte, hogy ismét Kövér Lászlót javasolják a házelnöki tisztségre.
A képviselőcsoportok vezetőinek közös indítványára - vagy ennek hiányában a házelnök javaslatára - az Országgyűlés nyílt szavazáson megválasztja az alelnököket és a jegyzőket. Ekkor választják meg a törvényalkotásért felelős alelnököt is, aki megválasztásának tényével és időpontjában a törvényalkotási bizottság elnökjelöltjévé válik.
A személyi javaslatokhoz nem lehet módosító javaslatot benyújtani, a tisztségviselőkről az Országgyűlés személyenként, vita nélkül határoz. A frakcióvezetők nevének bejelentésével, valamint a házelnök és az alelnökök megválasztásával feláll a Házbizottság.
Az elnöklést átveszi az Országgyűlés megválasztott elnöke, aki köszöntőjét követően javaslatot tesz a háznagy személyére. Őt nyílt szavazással választják meg, majd összehívják a Házbizottság alakuló ülését.
Az alakuló ülés utolsó döntéseként - ugyancsak házelnöki javaslatra - létrehozzák a parlamenti bizottságokat, továbbá határoznak azok tisztségviselőiről és tagjairól. A 2018 és 2022 közötti parlamenti ciklusban a pártok előzetes megállapodása szerint 15 bizottság jön létre, ebből 10-nek a kormánypártok, 5-nek az ellenzék adja az elnökét.
A bizottságokról szóló határozati javaslatról a parlament vita nélkül dönt, egyidejűleg megválasztja a törvényalkotási bizottság alelnökét és tagjait. A bizottság elnökének személyéről az Országgyűlés külön határoz.
A Szózat elhangzása után berekesztik az alakuló ülést és bejelentik az Országgyűlés soron következő ülésének időpontját. Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatán 29 törvényjavaslat, 1 határozati javaslat és 5 beszámoló marad az előző ciklusról.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 3 hónapja
- Sales Representative 3 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 3 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 3 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 3 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 4 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 4 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?