kapubanner for mobile

Kenőpénzek miatt vizsgálat indult a Foxconn alkalmazottai ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Korrupció gyanújával vizsgálja a kínai rendőrség a Foxconn alkalmazottait - írja a sina.com hírportál.

A vádak szerint a tajvani tulajdonú vállalat magas beosztású munkatársai kenőpénzeket fogadtak el beszállító partnereiktől együttműködésük "bebetonozásaként". A tajvani Next magazin értesülései szerint a hatóságok több mint tucatnyi embert vizsgálnak az üggyel kapcsolatban, a nyomozás eredményeként pedig tavaly ősszel már letartóztatták a cég sencseni gyárának egyik vezető alkalmazottját, és a vállalat az egyik beszállító partnerrel is megszakította a kapcsolatot, mondván, hogy az bizonyíthatóan kenőpénzeket ajánlott a Foxconn munkatársainak.

Az egyebek közt az Apple-nek, a Microsoftnak és a Hewlett-Packardnak beszállító cég együttműködéséről biztosította a kínai hatóságokat, saját belső ellenőreivel is segítve a nyomozást. Közleményében úgy fogalmaz, hogy a jelenlegi gyakorlat felülvizsgálatával és fokozottabb ellenőrzésekkel próbálja a jövőben kiküszöbölni hasonló események előfordulását. A nyomozás részleteivel kapcsolatban a cég nem nyilatkozott.

A világ legnagyobb elektronikaialkatrész-gyártója húsz kínai gyárában összesen 1,2 millió embert foglalkoztat. A cég kelet-ázsiai országbeli gyárai miatt korábban már többször az újságok címlapjára került, így egyebek közt sorozatos munkaügyi szabálysértései és munkásainak tömeges öngyilkossága miatt.







  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek