kapubanner for mobile

Kényszernyugdíjazott bírák: harmadszor is jogellenes

Az augusztus végi két hasonló döntés után újabb kaposvári bírót helyezett vissza tanácsvezetői tisztségébe kedden a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság; nem jogerős döntésével azt mondta ki: jogellenes volt a köztársasági elnöknek a bíró életkora miatti felmentő határozata.

A felperes, a jelenleg 64 éves bíró a Kaposvári Törvényszék (KT) tanácsvezető bírájaként dolgozott június végéig, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) azonban az utolsó két hónapban már felmentette a munkavégzés alól.

A keddi döntéssel a bíróság nem fogadta el az OBH jogi képviselőjének hivatkozását, miszerint az alaptörvény alapján nincs módja a munkaügyi bíróságnak visszahelyezni eredeti tisztségébe a bírót. Az indoklás szerint a bírák jogállásáról szóló törvény és a munka törvénykönyve akkor hatályos rendelkezései alapján a felmentés jogellenes volt, az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatályú júliusi határozata alapján a bíró szolgálati jogviszonya nem szűnt meg.

A tárgyaláson elhangzott: az OBH elnökének tájékoztató levelét és a köztársasági elnök döntéséről szóló határozatot a bíró még tavasszal kézhez kapta, de a KT elnökétől a szolgálati jogviszonyának megszűnésére vonatkozóan semmilyen határozatot nem kapott. A felperes ezért kérte keresetében, hogy a bíróság állapítsa meg munkaviszonyának fennállását és az eredeti munkakörébe történő visszahelyezését.

Az alperes OBH-t képviselő ügyvéd azzal érvelt, hogy a kereset elkésett, határidőn túl érkezett, továbbá arra is hivatkozott, hogy a köztársasági elnök az alaptörvény szellemében hozta meg a döntését, és ezt a felmentő határozatot a bíróság nem jogosult helyreállítani. A jogellenességet - ellentétben a korábbi, két bírónőt érintő hasonló perben - az ügyvéd ezúttal nem ismerte el.

A zalaegerszegi bíróság elsőfokú döntése ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, s ha jogerőssé válik az ítélet, a bíróság megküldi a köztársasági elnöknek a bírói jogviszony helyreállítása érdekében - jelezte a bíróság.

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság augusztus végén két, szintén kaposvári bíró esetében - ugyancsak első fokon - jogellenesnek ítélte a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék felmentő határozatát, ezért visszahelyezte őket bírói tisztségükbe. Mindkét bírónőt júliusban, idén betöltött 62. életéve miatt mentették fel bírói szolgálatuk alól, s a felmentésük október elsején lépett volna hatályba.

Ügyükben a fellebbezési határidő ezekben a napokban jár le.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk