Keresztbe tettek a közterhek növekedései a TEVÁ-nak
Bár érzékenyen érintették a generikus gyógyszerek vezető gyártóját, a TEVÁ-t is a közterhek növekedései, nem tett le debreceni leányának további bővítéséről. Ugyanakkor más fejlesztéseit, mint például új gödöllői kutatóközpontjának létesítését újragondolja - mondta a Napi Gazdaságnak Gerard Van Odijk, a Teva Europe elnök-vezérigazgatója.
Az elnök-vezérigazgató szerint ugyan a távol-keleti országok kedvezőbb munkabéreket tudnak felkínálni, mint Európa, ám a gyógyszergyártás bizalmi üzletág, éppen ezért nem szabad elfelejteni, hogy az országok gyakorta támogatásokkal bírják maradásra a meglévő gyártóbázisokat. Igaz, az utóbbi időben éppen ezzel szemben történtek lépések, hiszen olyan pluszterheket raktak a magyarországi gyógyszergyártókra, amelyek jelentős veszteségeket okoztak. Gerard Van Odijk a szolidaritási adót ugyan nem kifogásolja, hiszen azt mindenkinek fizetnie kell, de a gyógyszeriparra kiszabott 12 százalékos pluszelvonást nem tartja méltányosnak.
Ennek is köszönhető, hogy a TEVA újragondolja fejlesztési, illetve beruházási terveit, köztük a debreceni Biogal kapacitásbővítését és az új, gödöllői kutatási központ építését - mondta az elnök-vezérigazgató. Visszavonulót azonban nem fújnak, különösen, mivel megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő áll rendelkezésre hozzá, a debreceni egyetem által szolgáltatott tudományos háttérről nem is szólva. A kutatást azonban a gyártással együtt kell fejleszteni, ezért alaposan át kell gondolni az ilyen grandiózus beruházásokat - számol be a Napi Gazdaság.
Ennek is köszönhető, hogy a TEVA újragondolja fejlesztési, illetve beruházási terveit, köztük a debreceni Biogal kapacitásbővítését és az új, gödöllői kutatási központ építését - mondta az elnök-vezérigazgató. Visszavonulót azonban nem fújnak, különösen, mivel megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő áll rendelkezésre hozzá, a debreceni egyetem által szolgáltatott tudományos háttérről nem is szólva. A kutatást azonban a gyártással együtt kell fejleszteni, ezért alaposan át kell gondolni az ilyen grandiózus beruházásokat - számol be a Napi Gazdaság.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?