kapubanner for mobile

Készek a sztrájkra a British Airways légiutas-kísérői

Ismét nagy többséggel a sztrájk mellett szavaztak a British Airways légiutas-kísérői, akiknek hasonló, rekord hosszúságúra tervezett munkajogi akcióját karácsony előtt, szavazási szabálytalanságok miatt törvénysértőnek minősítette a londoni felsőbíróság.

A legnagyobb brit légitársaság utaskísérőit képviselő Unite szakszervezet főtitkára, Len McCluskey hétfőn bejelentette: a tagok 78,7 százaléka voksolt a sztrájkra. Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy az érdekképviselet egyelőre nem tűz ki sztrájkidőpontokat, mert tárgyalni akar a cégvezetéssel. Hozzátette, hogy a húsvéti ünnepek alatt nem fognak sztrájkolni.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő BA vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.

A BA arra hivatkozik, hogy utaskísérői sokkal nagyvonalúbb juttatásokban részesülnek, mint a versenytársaknál dolgozók. A British Airways légi kiszolgáló személyzetének éves átlagos alapfizetése fejenként 30 ezer font (több mint 9 millió forint). Ez a kétszerese a legnagyobb riválisnál, a Virgin Atlantic légitársaságnál honos éves utaskísérői alapfizetésnek.

A szakszervezet szerint azonban a BA munkaszerződéseket érintő módosításokat akar rákényszeríteni az utaskísérői állományra, megfelelő előzetes konzultáció nélkül.

A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt, vagyis a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.

Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a tavalyi súlyos veszteség zöme. A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt.

A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez. Az utaskísérők eredetileg a karácsonyi időszakra tervezték a sztrájkot, amely 12 napig - rekord ideig - tartott volna.

A British Airways azonban jogi úton megtámadta a sztrájkdöntést, arra hivatkozva, hogy a szakszervezet olyan alkalmazottaknak is kiküldött szavazólapokat, akik már kiléptek, vagy távozóban voltak a vállalattól, és ezért a szavazás törvénytelen. A londoni felsőbíróság annak idején elfogadta ezt az érvelést, és ennek alapján illegálisnak mondta ki a sztrájkot. A Unite szakszervezet ezért ismételte meg a voksolást.

A British Airwayst, amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre, különböző előzetes becslések szerint 200-400 millió font kár érte volna, ha a légi személyzet megtarthatta volna a több mint 900 ezer utast érintő sztrájkot a tavalyi év végén.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk