kapubanner for mobile

"Kevés a béremelés" – négy városban demonstráltak a Telekom munkavállalói

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az információtechnológiai szolgáltatással foglalkozó Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. négy telephelyén: Budapesten, Pécsen, Debrecenben és Szegeden összesen csaknem 80 dolgozó demonstrált szerdán reggel, munkakezdés előtt.

A demonstrációt szervező Info Kommunikációs Szakszervezet (IKSZ) alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, ezzel kívánták jelezni a társaság német tulajdonosának, hogy az általa ajánlott béremelés elmarad a munkavállalók által kért 6-7 százalékos mértéktől. Most a tulajdonos válaszára várnak, így még nem tudják, hogy mikor folytatódnak a bértárgyalások.

Villás Zsolt kiemelte, a demonstrációról tudott a munkáltató és az akciókat a rendőrségen is bejelentették.

Hozzátette, hogy

a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. három eltérő területén dolgozó munkavállalók 6, illetve 7-7 százalékos béremelést kértek; az érintett munkavállalók létszáma mintegy 2300.

Villás Zsolt ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a tulajdonos nem hajlandó változtatni az eredeti elképzelésén, akkor kellő támogatottsággal a kollégák először egy két órás figyelmeztető sztrájkra, sikertelenség esetén pedig egész napos munkabeszüntetésre is hajlandóak.

A Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. szerdán az MTI megkeresésére közölte: tiszteletben tartják munkatársaik és az érdekképviselet véleményét, valamint a demonstrációhoz való jogukat. A szerdai demonstráció rendben lezajlott, a vállalat működését és az ügyfelek kiszolgálását nem érintette. "A szakszervezetekkel folyamatos párbeszédben vagyunk, és továbbra is nyitottak vagyunk a konstruktív egyeztetésekre" - fogalmaztak. Arra a kérdésre, hogy mikor folytatódnak a bértárgyalások, azt írták, hogy az idei bértárgyalások lezárultak, ugyanakkor a szakszervezetek kezdeményezhetnek évközi konzultációt is.

Arról, hogy a szerdai demonstráció hatására a cég vagy a német tulajdonos hajlandó lesz-e a korábbiaknál magasabb béremelést ajánlani, azt közölték: a bérezéssel kapcsolatos döntéseket a cég a gazdasági környezet, az üzleti tervek és a hosszú távú fenntarthatósági szempontok figyelembevételével hozza meg. "Mint minden felelős vállalatnak, nekünk is egyszerre kell megfelelnünk munkatársaink, ügyfeleink és tulajdonosaink elvárásainak. Ebben a keretrendszerben törekszünk arra, hogy a lehető legversenyképesebb és fenntartható béremelést biztosítsuk kollégáink számára" - írták.

Fontosnak nevezték, hogy kiegyensúlyozott és versenyképes munkáltatói ajánlatot nyújtsanak. A bérezés mellett ennek része többek között a cafeteria, az egészségügyi és biztosítási juttatások, a munkavállalói támogatási programok, a heti négy napos home office lehetősége, valamint a szakmai fejlődést és karrierépítést támogató programok.

Az eddig felajánlott béremelés mértékéről közölték:

a bérrendezés részletei belső információk, ezeket nem áll módjukban megosztani. A béremelés differenciált módon történt, és a vállalat jelentős forrásokat fordított a munkatársak javadalmazására

- jelezték.

A Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. a Deutsche Telekom csoport egyik magyarországi informatikai és digitális szolgáltató vállalata, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary része. A társaság üzleti ügyfelek és a csoport nemzetközi szervezetei számára nyújt informatikai, szoftverfejlesztési, rendszerintegrációs, felhő-, hálózati és üzemeltetési szolgáltatásokat. Munkatársaik több hazai és nemzetközi projektben vesznek részt, támogatva a Deutsche Telekom csoport digitális működését és fejlődését. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. nettó árbevétele 2025-ben 57,4 milliárd, 2024-ben pedig 54,4 milliárd forint volt. A társaság tavaly több mint 3 milliárd forint nyereséggel zárt, ami csaknem megegyezett az egy évvel korábbi eredménnyel.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek