kapubanner for mobile

Kevés az űrhajós a NASA-nál

Nincs elég asztronautája a NASA-nak annak ellenére sem, hogy idén júliusban befejeződött a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram -– tájékoztatott csütörtökön az amerikai nemzeti kutatótanács, amely a kormányzat tudománypolitikáját hivatott fejleszteni.

A tanács által kiadott jelentés szerint a nemzeti űrkutató intézetnek nincs elegendő asztronautája a programjai megvalósításához. A szakértők úgy vélik, a NASA-nak növelnie kellene űrhajósainak számát ahhoz, hogy hatékonyan tudjon közreműködni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzett munkákban, illetve egy másik űrkutató bázis kiépítésében.

Jelenleg 60 űrhajós dolgozik a NASA-nak, ami kevesebb mint a fele a 10 évvel ezelőtti legénységnek, amely 149 főt számlált. A kutatótanács számításai szerint a problémát a Nemzetközi Űrállomáson szolgáló asztronauták rotálásával oldhatná meg.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk