Kevés finanszírozható kkv van Magyarországon
Ahhoz, hogy egy kkv támogatható legyen, foglalkoztatotti létszámának el kell érnie az ötvenet, árbevételének pedig az 500 millió forintot, ilyen cégből kevesebb mint tízezer van Magyarországon - mondta Kozma András, a Commerzbank Zrt. igazgatója a Magyar Nemzet értesülései szerint.
Ehhez kapcsolódva Vahl Tamás, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke rámutatott, hogy a minőségre felkészülés már önmagában sokba kerül. Ezt sok magyar kkv nem tudja megfizetni. Ehhez járul még a menedzsment felépítése, amelynek jelentőségét sok cég nem is érti. Enélkül pedig a könnyen leváltható alsó szintű magyar beszállító nem tudja elérni, hogy a késztermék-előállító megismerje őt, és így stabilizálhassa helyzetét - tette hozzá az elnök.
Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkára az erős magyar tulajdonú középvállalatok szükségességét hangsúlyozta. Az uniós szabályok szerint viszont nem lehet kikötni azt, hogy mennyi legyen a nemzeti beszállítók aránya, az egyedi állami támogatásokról folyó tárgyalásokon viszont ez már felvethető.
Magyar Nemzet
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?