kapubanner for mobile

Kibertér-konferencia - "a magánélet nagyobb védelmére van szükség"

Benczúr András egyetemi tanár szerint a kibertér folyamatosan változik, fejlődik, ezért fokozottan oda kell figyelni a magánélet, a személyes adatok védelmére a mindennapokban.

Szerdától kétnapos nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten a kibertér hálózati és tartalmi fejlődésének, szabad és biztonságos használatának előmozdítására.

A tanácskozás témájával kapcsolatban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának egyetemi tanára hétfőn az MTI-nek kifejtette, a kibertér a számítógépek, a digitális világ birodalma. Legfőbb jellemzője, hogy minden művelet algoritmusok alapján készített programok végrehajtását jelenti, jelek áramlanak a számítógépek között. Kiépülésével, elterjedésével az internet a világot átszövő globális rendszerré vált, ezért újabban gyakran nevezik digitális univerzumnak is.

Benczúr András kitért arra: gyakran mondják, hogy a kibertér virtuális, mintha ezzel a nem valóságos voltára utalnának. Pedig nagyon is valóságos: létező, mesterséges része a valóságnak - mutatott rá. Kiemelte, a gyors információfeldolgozás és - áramlás segítségével hatékonyabbá, gyorsabbá tehető sok folyamat, jobb döntések születhetnek.

Hangsúlyozta, ehhez azonban rá kell bízni az adatokat és a programokat a kibertérre, amelyen belül nem lehet az adatáramlást, a hozzáférést teljesen irányítás alatt tartani, hiszen ezt is csak programok biztosítják. Verseny folyik a védelmet adó és a behatoló programok készítői között - emelte ki. Úgy fogalmazott: "a régi tikosítás, rejtjelezés és a rejtjelfejtés versenyfutása folytatódik, sokkal nagyobb tétekkel".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a mindennapi élet legalább olyan mértékben függ a kibertér működésétől, mint a közművek - az energia-, a vízszolgáltatás - működésétől. Több feladat ellátása alapul azon, hogy folyamatosan számítógépek működnek a háttérben. A banki szolgáltatások, a közigazgatási eljárások, a szórakozás, a vásárlás, az internet használata, a közösségi hálók mind erre épülnek - közölte.

Arra is kitért, hogy a mindennapokban gyakori a kapcsolat a civil szféra kiberterével, és minden, a kibertéren keresztüli kommunikáció nyomot hagy, az emberek szándékától függetlenül pedig személyes információikat hordozó készülékeik kapcsolódhatnak a kibertérhez. Például a Facebookon az emberek mindennapi viselkedéséről hatalmas mennyiségű adat gyűlt már össze - figyelmeztetett.

Véleménye szerint ezért kell megfelelő titkosítást biztosító kommunikációt használni, az eszközök védettségét rendszeresen ellenőrizni, frissíteni. A digitális kommunikációban csak látszólag azonosítható a másik fél, amennyire lehet, ellenőrizni kell, kivel, mivel lépünk kapcsolatba - emelte ki. Megjegyezte: a kibertér lényegében "falak nélküli világ", és ezen belül kell megoldani a magánszféra, a személyes adatok és a magánéletre vonatkozó információk védelmét.

Benczúr András szerint a globális infrastruktúrának egyértelműen arra van szüksége, hogy a jogi, működtetési és védelmi kérdésekre összehangolt megoldásokat, szabályozásokat dolgozzanak ki. A felmerülő problémák egy részére szabványokat, szabványosított védelmi és titkosítási protokollokat vezetnek be. A biztonságot érintő, határokon átnyúló rendszerek hátterében álló informatikai infrastruktúra és kibertér közös védelme nyilvánvalóan csak az országok együttműködésével valósítható meg - mondta, hozzáfűzve: ez az együttműködés általában nem publikus.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek