Kibővül a Magyar Public Relations Szövetség CSR média pályázata
Kibővül a Magyar Public Relations Szövetség által az újságírók számára kiírt CSR Média pályázat. Az Egészséges Településekért Alapítvány a kistelepüléseken működő sajtótermékek számára ajánlott fel díjakat - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A négy kategóriában (televízió, rádió, online, nyomtatott) meghirdetett, kategóriánként kétszer 200 ezer forint értékű pályázatra a magyarországi írott, elektronikus vagy hírügynökségi / online sajtóban 2008. január 1. és december 1. között megjelent publikációval, riporttal, illetve cikksorozattal, riportsorozattal, valamint dokumentumfilmmel pályázhat minden Magyarországon működő médium - illetőleg bármely médium javasolhatja újságírójának produktumát.
Az Egészséges Településekért Alapítvány által felajánlott egyenként 70 ezer forintos díjakra az 5000 fő alatti településeken megjelenő 2000 példányszám alatti sajtóorgánumban közzétett írásokkal, illetve helyi televízió- és rádiócsatornák által közzétett híradásokkal lehet pályázni.
A beérkezett pályaműveket a Magyar Public Relations Szövetség ez irányú felhívására jelentkező PR-ügynökségek vezetőiből, illetve az általuk delegált képviselőkből szervezett Előzsűri értékeli és tesz ajánlást a helyezésekre, majd ezt figyelembe véve a végső döntést a Bíráló Bizottság hozza meg.
A bíráló bizottság tagjai:
A CSR Média Pályázat támogatója a Pannon GSM Távközlési Zrt. A pályázati kiírás illetve a Kistelepülési CSR Média Pályázat letölthető a Magyar Public Relations Szövetség honlapjáról. A pályázatokat a Szövetség a [email protected] címre várja 2008. december 15-ig.
További információ: [email protected]
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 1 hónapja
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 1 hónapja
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?