Kiemelkedően nőtt a nyugdíjpénztárak vagyona
Kiemelkedő vagyongyarapodást értek el idén a második negyedévben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak, összvagyonuk június végén 1398 milliárd forintra, éves összevetésben 5,8 százalékkal nőtt - közölte az ÖPOSZ.
Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke a közleményben kifejtette: a vagyongyarapodás kiemelkedően jó eredmény a továbbra is alacsony kamat- és hozamkörnyezetben. Az egy pénztártagra jutó átlagvagyon 6,61 százalékkal 1,29 millió forintra nőtt - ismertette. Hozzátette: ebben a pozitív hozam mellett továbbra is szerepe van annak, hogy a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjkasszák taglétszáma minimális mértékben, 0,8 százalékkal 1,081 millióra csökkent.
Közölték, hogy a munkáltatói hozzájárulások féléves összege a tavalyihoz képest több mint 24 százalékkal 15 milliárd forintra mérséklődött. A pénztártagok az első fél évben 28 milliárd forintot tettek félre, a múlt évi tagdíjbefizetésekhez képest 3,2 százalékkal kevesebbet.
A szervezethez tartozó egészségkasszák 54,3 milliárd forintos összvagyonnal zárták a második negyedévet, 1,8 százalékkal többel az egy évvel korábbinál. A pénztártagok számára az egészségmegőrzés továbbra is kiemelten fontos, ezt jelzi, hogy az egészségpénztáraknál az egyéni befizetések éves összevetésben 15,5 százalékkal 12 milliárd forintra nőttek. A tagok által igénybe vett szolgáltatásokra eközben az első fél évben több mint 4 millió esetben, alkalmanként közel több mint 5700 forintot fizettek a kasszák - közölték.
Az önkéntes nyugdíjkasszákhoz hasonlóan a munkáltatói befizetések az egészségpénztáraknál is a második negyedévben lódultak csak meg jelentősen, az év első három hónapjának eredményét 70 százalékkal szárnyalva túl. A képet itt is árnyalja, hogy az idei vállalati tagdíj-hozzájárulások 3,5 milliárd forintos összege így is 56,4 százalékkal múlja alul a tavalyi befizetési szintet.
A Pénztárszövetség arra számít, hogy a reálbérek emelkedése, a pénzügyi tudatosság fokozódása miatt a jövőben növekedik a takarékoskodók száma.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Megszületett a rangsor: itt dolgoznak a leginkább túlterhelt emberek 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 3 napja
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 4 napja
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 4 napja
- Elfáradt a HR a tűzoltásban? Így szabadulhat fel a coachinggal! 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 2 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 2 hete
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 2 hete
- Szabadságon vannak, csak nem szóltak róla – így verik át a cégeket a dolgozók 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?