kapubanner for mobile

Kika: több tízezerrel kevesebbet keresnek a dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Átlagosan 20-40 ezer forinttal keresnek kevesebbet a Kika magyarországi dolgozói a cafeteriakeret megvágása miatt, emellett a napi munkaidő csökkentése is bérkiesést okoz - olvasható a Népszabadságban.

A Kika magyarországi vezetése szerint a bútor-kiskereskedelem forgalmának visszaesése miatt kellett a dolgozók juttatásaiból faragni, de ennek ellenére szeretnék megőrizni a munkahelyeket.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt állítja: a cégvezetés döntései nyomán átlagosan 20-40 ezer forinttal kevesebbet visznek haza az áruházlánc dolgozói. Az érdekképviselet inflációkövető béremelést és a tavalyival megegyező szintű cafeteriakeretet szeretne.

A KASZ szerint két ütemben is csökkent a cafeteriakeret. Az első lépcsőben a dolgozók többségénél a keretet 35,7 százalékkal mérsékelték, a jobban keresőktől teljes egészében meg is vonták. Januárban pedig a csökkentett keretet is megfelezték. Emellett a dolgozók napi munkaideje egy-két órával rövidült, ami újabb bérkiesést okozott. A szakszervezet szerint a jutalékrendszer is feszültségeket okoz, mert a menedzsment nem veszi figyelembe, hogy szűkül a piac.

A vezetés ezzel kapcsolatban annyit közölt: a jutalékrendszer évek óta változatlan.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek