kapubanner for mobile

Kirúgták a Vörösmarty Színház igazgatóját

Felmentették állásából a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját, Vasvári Csabát. A fehérvári önkormányzat fideszes többsége ezzel megvonta a bizalmát a három évvel ezelőtt - akkor még a Fidesz támogatásával - kinevezett Vasváritól, Széles Gábor nagyvállalkozó korábbi vejétől - értesült a Népszabadság.

A székesfehérvári önkormányzat szerdai zárt ülésén Cser-Palkovics András fideszes polgármester indítványozta a képviselő-testületnek, hogy Vasvári Csaba színházigazgató vezetői megbízatását vonja vissza - adta hírül a Fejér Megyei Hírlap. A lapot Brájer Éva, kulturális ügyekért felelős alpolgármester tájéjoztatta a zárt ülésen történtekről. Eszerint a közgyűlés egy ellenszavazattal mondott igent arra, hogy Vasvári megbízatása április 27-étől megszűnjön.

A felmentés indokairól szólva Brájer Éva a lap kérdésére azt mondta: elveszett a színház igazgatója és vezetése iránti bizalom. Hosszú hónapok történései vezettek idáig. A nézőszám drasztikusan csökkent a teátrumban, és az önkormányzatnál úgy érzékelték, hogy a színházon, a társulaton belül is meglehetősen feszültté vált a hangulat. Brájer Éva hozzátette: az önkormányzat humán közszolgálati bizottsága amint lehet, új pályázatot ír ki, hogy minél gyorsabban új vezetője legyen a színháznak.

Népszabadság
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek