Korlátozás nélkül mehetnek a pékek szabadságra Párizsban
Hogyan lesz meg a mindennapi friss bagett, ha túl sok pék megy egyszerre szabadságra? Miután eltörölték a pékek nyári szabadságolását korlátozó rendelkezéseket a kérdés komoly fejtörést okoz Párizsban.
Több mint kétszáz évre visszanyúló törvény írta elő a pékek szabadságának korlátozását és azt, hogy még nyári hónapokban is nyitva tartsanak. A bürokrácia csökkentését célzó reformok azonban szabad utat engedtek a pékek szabadságolásának, számolt be a The Daily Telegraph című brit napilap.
A törvények szerint a francia pékségek felének júliusban és augusztusban is nyitva kellett tartania, és azok a sütödék, amelyek bezártak, a boltajtón kötelesek voltak feltüntetni, hol található a legközelebbi nyitva tartó pékség. Egy 2014 végén meghozott új rendelkezés következtében azonban idén fordul elő először a francia forradalom óta, hogy a párizsi pékségek dolgozói tömegesen vehetik ki szabadságukat a nyári időszakban.
Ennek az lett az eredménye, hogy mérgelődő vásárlók toporognak a bezárt pékségek körül és sokan a szupermarketekben kapható félkész bagettekre fanyalodnak, amelyet otthon lehet készre sütni.
Párizsban azért nem veszik félvállról a kenyérgondot: tavaly a városháza online kalauzt adott ki, amely tájékoztatást nyújtott a nyitva tartó pékségekről.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon