Köznevelési törvény: több vitatott kérdésben megállapodtak
Még maradtak nyitott kérdések, de több eddig vitatott ponton megállapodás született a Fidesz oktatási munkacsoportja és az oktatási államtitkárság között; ennek alapján kikerül a javaslatból a fejlesztő osztály és pontosan definiálják az egész napos iskola fogalmát is - tudta meg az MTI kormánypárti forrásból. Elkészült és elfogadták az a módosító javaslatot is, amely az intézmények fenntartásával és működtetésével kapcsolatos szabályokat pontosítja.
Benyújtotta a bizottság azt a javaslatot, amely - a keddi frakcióülésen elhangzott miniszterelnöki kérésnek megfelelően - pontosítja, hogy a települési önkormányzatok milyen feladatokat vállalhatnak át az államtól. A több mint húsz pontból álló javaslat szerint a fenntartás - az óvoda kivételével - az állam feladata, s az önkormányzatok kizárólag a működtetésre szerződhetnek majd.
A megállapodás értelmében kikerül a javaslatból a fejlesztő osztály, a munkacsoport javaslatára pedig bekerül egy olyan passzus, amely az érintett a gyermekek helyzetének rendezésére vonatkozik. Változatlan marad az a szabály, hogy a gyerekek az azt követő évben válnak tankötelessé, amelynek augusztus 31. napjáig betöltik hatodik életévüket. Új elem ugyanakkor az, hogy azok a gyerekek, akik esetében azt a szakértői bizottság javasolja, még egy évig maradhatnak az óvodában. Ők azok, akik az eredeti elképzelés szerint a fejlesztő osztályokba kerültek volna.
Az egész napos iskola ügyében szintén egyetértésre jutottak. Az ennek alapján megfogalmazott bizottsági indítvány így definiálja az egész napos iskola fogalmát, azt, hogy ez egy választható oktatási forma, de egyértelművé teszi azt is, hogy ezen iskolaszervezési forma esetén - sajátosságaiból adódóan - nincs mód a tanulók foglalkozások alóli felmentésére. A nem ilyen rendszerben működő iskolák, tehát a többség esetében, csak azt írja elő törvény, hogy 16 óráig kell foglalkozásaikat megszervezni, melyek látogatása alól az igazgató adhat felmentést.
Megállapodás született a Híd-programról is, a javaslatban az szerepelne, hogy ilyen program általános iskolában és középiskolában a kormány által meghatározott feltételek szerint szervezhető. A közreműködő intézményeket pedig a kormányhivatalok jelölik ki. Egy másik módosító javaslat pedig további részletszabályokat fogalmaz meg a programot illetően.
Előreléptek és egyezségre jutottak abban a felek, hogy a tanulónak joga van megválasztania továbbtanulásának irányát, a miniszter pedig oly módon köteles működtetni a középfokú felvételi eljárás rendszerét, hogy a tanuló ezen joga minél teljesebben érvényesülhessen. Ez a változtatás lehetővé teszi a szabad iskolaválasztás tényleges érvényesülését, és rögzíti, hogy ennek feltételeit az államnak kell megteremtenie.
A kormány által támogatott csomagba bekerült több, a kollégiumok működését érintő javaslat is, és beépül a törvénybe a Lázár János frakcióvezető által jegyzett elképzelés is, mely szerint az iskolákban a helyi közösségek érdekeinek képviseletére intézményi tanács hozható létre.
Vitatott pont továbbra is az érettségi, amelynek tartalmát illetően közeledtek az álláspontok, de a szövegszerű változatban még nem jutottak egyezségre.
A bizottsági javaslat értelmében az érettségi vizsga tantárgyaiból eltérő szintű követelmények alapján lehetne vizsgát tenni. Az érettségi magasabb követelmények szerint kizárólag központilag, külső vizsgabizottság előtt lenne megszervezhető, amelynek szóbeli vizsgarészén a tanulót felkészítő pedagógus - a tanuló kérésére - részt vehet, azzal a kitétellel, hogy a tanuló teljesítményének értékelésében nem vehet részt. A közösségi munka nem az érettségire bocsátás, hanem a bizonyítvány kiadásának feltétele lenne. s a kormány rendeletben határozná meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez az egyes alapszakok esetében az érettségi vizsga mely tárgyából vagy tárgyaiból kell a magasabb követelmények szerint teljesíteni. Utóbbi egyébként ma is így van, a közösségi munkára vonatkozó módosítást pedig már korábban egyezségre jutottak a felek.
Emellett ha a felsőoktatási intézmény úgy rendelkezik, akkor a bizonyítvány megszerzéséhez előírt nyelvvizsga megszerzése alól mentesülnek azok a hallgatók is, akik a záróvizsgától számított 3 éven belül nem mutatták be a nyelvvizsgát igazoló okiratot. Ez azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/13-as tanévben tesznek záróvizsgát. A Pokorni Zoltán vezette bizottság - ezzel a kormány által szintén támogatott - javaslattal kívánta orvosolni azt a problémát, hogy több tízezer diplomás azért nem kapja meg oklevelét, mert nem sikerült letennie a nyelvvizsgát.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az oktatás stratégiai ágazat, ami nemcsak egy politikai tételmondat, hanem a mindennapok valósága, mert egy ország jövője az iskolapadban kezdődik -... Teljes cikk
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges... Teljes cikk
Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival, sőt, a 3 éves szakképzésben szerzett végzettség is közelít a... Teljes cikk
- Külföldi munkavállalók bejelentése - változó szabályok, fontos tudnivalók 3 hónapja
- "Az áldozatok segítése inkább hivatás, mint munka" 4 hónapja
- Több tízezernyi magyar cégnek kell megfelelnie az ESG-szabályoknak 5 hónapja
- Oktatási, kutatás-fejlesztési együttműködést kötött a BME és a V-Híd Csoport 6 hónapja
- Mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről 6 hónapja
- Az egyéni szolgáltatók munkavédelmének titkai 6 hónapja
- Így szigorítana a kormány a 13. havi nyugdíjon 7 hónapja
- Így változnak a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései - mi a 13. havi nyugdíj feltétele? 8 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött a VOSZ a BÁV Faktor Zrt. és a Flexibill Kft. 8 hónapja
- Stratégiai megállapodást kötött a KPMG és a Corvinus Egyetem 8 hónapja
- Fülöp Attila: humán erőforrásra minden szakmának szüksége van 8 hónapja