kapubanner for mobile

Kulcsfontosságú álláshoz juttatni a hajléktalanokat

Növeli a gazdasági válság okozta problémát Magyarországon, hogy nincs erős szociális háló, nincsenek szociális bérlakások, és nem támogatják a munkanélkülieket otthonuk megőrzésében - mondta az InfoRádiónak Győri Péter, Budapest hajléktalanügyi koordinátora. A Budapesti Módszertani és Szociális Központ Intézményei igazgatója ugyanakkor arról beszélt, hogy kulcsfontosságú lenne az otthonukat vesztetteket álláshoz juttatni.

Egy-egy vidéki gyár bezárása után a munkanélkülivé vált emberek gyakran már aznap megjelennek a fővárosi hajléktalanellátóknál; munkát keresnek, hogy valahogyan el tudják tartani a családjukat - mondta az InfoRádiónak a Menhely Alapítvány elnöke.

A Győri Péter szerint Magyarországon az is növeli a gazdasági válság okozta problémát, hogy nem elég erős a szociális háló, nincsenek szociális bérlakások, amelyekhez alacsony bérleti díjért hozzá lehet jutni. A nyugati országokban a krízis nyomán állástalanná vált emberek nem kerülnek szó szerint az utcára - magyarázta.

Az idei év nem kedvezett a hajléktalan-ellátórendszer fejlesztésének, ám a szolgáltatások színvonalát gazdasági válság idején is lehet emelni - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Módszertani és Szociális Központ Intézményei igazgatója. Pelle József hozzátette: jelenleg elegendő férőhely van a hajléktalanszállásokon, a beköltözési csomag mellett ráadásul a hajléktalanoknak nem kell fizetniük a térítési díjat az első időszakban - magyarázta.

Pelle József szerint kulcsfontosságú, hogy segítsenek a hajléktalanoknak munkát találni.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek