Lecsaptak az adócsaló őrző-védőkre
Félmilliárd forintos adóhiányt találtak egy őrző-védő tevékenységgel foglalkozó, dél-dunántúli cégcsoportnál a nyomozók. Lecsaptak a Pécsett és környékén élő gyanúsítottakra - írja a Népszabadság.
A 12 vállalkozást integráló cégcsoport tulajdonosait és vezetőit bűnszervezetben elkövetett, nagy hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága - adja hírül a lap.
Három dél-dunántúli őrző-védő cég - a gyanú szerint - alkalmazottaikat közvetítő cégeken keresztül dolgoztatta, ám a beiktatott gazdasági társaságok csak azt a célt szolgálták, hogy fiktív számlákat kibocsátva növeljék a három vállalkozás nettó bevételét. A számlakibocsátó cégek egy részét idegenekre íratták és felszámolásba vitték - tudatja a Népszabadság.
A lap által megkérdezett biztonsági cégvezetők szerint ez a módszer országosan elterjedt.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?