Lefagyott a miniszterek jövedelmét publikáló kormányzati honlap
A Monti-kormány által hirdetett átláthatóság jegyében interneten közzé tették a közgazdász vezette kabinet tagjainak vagyoni helyzetét, fizetési plafont szabva az olasz állami menedzserek számára.
A kormány rendelkezése szerint a következő napokban az államtitkároknak is közölni kell vagyonnyilatkozatukat mindazokkal együtt, akik a közszférában dolgoznak, és éves keresetük meghaladja a Semmitőszék első elnökének évi bruttó 304.951,95 eurós fizetését.
Mostantól ez lesz a felső határa az állami menedzserek fizetésének az olasz közszolgálati miniszter bejelentése szerint. A sajtó adatai szerint több mint száz ilyen állami menedzser van, köztük az olasz posta elnöke, Massimo Sarni 1, 5 millióval, a Trenitalia olasz vasúttársaság ügyvezető igazgatója, Massimo Moretti 871 ezer euróval, valamint a RAI olasz közszolgálati televízió-rádió elnöke, Paolo Garimberti, aki évi 448 ezer eurót visz haza.
Monti az általa meghirdetett átláthatóság jegyében lemondott kormányfői és pénzügyminiszteri fizetéséről. A miniszterek jövedelmére és minden tulajdonára kiterjedő vagyonnyilatkozatot publikáló kormányzati honlap (governo.it) a belépők túlzott száma miatt kedden lefagyott.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 6 napja
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 6 napja
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 1 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 1 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 2 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 2 hete
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?