Légügyi stratégia: egymillió utas ezer új állást jelenthet
Elkészült az új nemzeti légügyi stratégia, amely a szakma egységes álláspontját tükrözi, ezért jó alapul szolgál majd a következő időszak légiközlekedési fejlesztési és törvényhozási döntéseihez - jelentette be Márton Attila, a Fidesz szakpolitikusa pénteken sajtótájékoztatón.
Márton Attila beszámolt arról, hogy az eltelt fél évben 10 munkacsoportban dolgoztak a légügyi szakma képviselői a 10 évre szóló stratégia kidolgozásán. Elemezték a helyzetet, problématérképet készítettek és konkrét javaslatok fogalmaztak meg a kormánynak, az iparág szereplőinek, vagy a reptér üzemeltetőjének.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az utasszám egymilliós emelkedése ezer új munkahelyet jelenthet. A javaslatban egy teljesen új repülőtér-besorolást indítványoztak, amellyel egységes szempontrendszer alapján határozható meg a jövőbeni fejlesztések kívánt iránya.
Külön foglalkozik a szakemberképzéssel a dokumentum, amelyben évente 80-120 felsőfokú végzettségű új műszaki szakember és 2-3000 szakmunkás képzésére tesznek javaslatot. Márton Attila ismertetése szerint az oktatásra 2022 végéig több mint 40 milliárd forintra lenne szükség, a forrásokat az iparági szereplőkön túl pályázati forrásokból lehetne biztosítani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Pilóta- és repülőgép-karbantartó képzés indul a Széchenyi István Egyetemen 9 hónapja
- A légiirányítók hiánya miatt törölte több tucat járatát ez a légitársaság 12 hónapja
- Sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a belgiumi Charleroi repülőtéren 1 éve
- Valamennyi rakodómunkásnak testkamerát kell viselni munka közben 2 éve
- Több mint húsz repülőjáratot töröltek a szomszédunkban a pilóták spontán tiltakozó akciója miatt 2 éve
- Így keltik fel a fiatalok érdeklődését a légiipar iránt 2 éve
- Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air 2 éve
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 3 éve
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 3 éve
- Ismét sztrájkolnak a Ryanair pilótái 3 éve
- 60 ezerről 2 millióra emelte a repülőorvosok éves felügyeleti díját Lázár János tárcája 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?