Legyen minőségi a felsőoktatás - együttműködés született
Együttműködési megállapodást írt alá a felsőoktatás minőségbiztosításáért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) csütörtökön Budapesten. A megállapodásban szerepel az is, hogy a képzés, a kutatás és a szolgáltatás színvonalának emelése egyetemes érdek.
Körösparti Péter, a HÖOK elnöke az aláírás után újságírók előtt azt mondta: fontosnak tartják, hogy a gyakorlati képzés már az oktatás első pillanatától megfelelő legyen.
Csiszár Imre, a DOSZ elnöke azt mondta, fontos hogy a doktorandusz-életpálya lehetősége az egészségügyi és orvosi képzésben is adott legyen.
Dénes Tamás, az MRSZ elnöke jelezte, hogy ők már régóta küzdenek a minőségbiztosítás kialakításáért. Kitért arra is, hogy a gyakorlati képzésen lenne mit javítani, és be kellene vezetni a minőségbiztosítást a szakorvosoknál és a graduális területen egyaránt. Szólt arról, hogy elindították a hálapénz megszüntetését célzó kampányukat is.
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
Nem biztos, hogy június 1-jén szűnik meg a tanárok közfoglalkoztatotti státusza. Április 24-én újra sztrájkolnak a pedagógusok. Teljes cikk
Az Ady Endre Technikum és Kollégium a legnagyobb tolnai szakképző iskola, ahol 1200 diák tanul. Teljes cikk
Az intézmény jelenlegi hallgatói számára ajánlott, de nem kötelező a nyelvvizsga megszerzése a diplomához. Teljes cikk
- Az ELTE-n sem kell majd nyelvvizsga a diplomához 2 hónapja
- 250 ezer forintot is kaphatnak szakdolgozatukért a végzős hallgatók 2 hónapja
- HR képzések 2023 - felsőoktatás 2 hónapja
- A felsőoktatásba jelentkezők és felvettek száma 3 hónapja
- Népszerűek az angol nyelvű képzések a Corvinuson 3 hónapja
- 126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba idén 3 hónapja
- Akadályozhat-e a munkáltatóm, hogy másik munkahelyen kezdjek hó elején? 3 hónapja
- Hogyan tovább, fiatalok? - Tippek továbbtanulóknak 4 hónapja
- Ezek lesznek a változások idén és jövőre a felvételi rendszerben 4 hónapja
- A felsőoktatásba jelentkezők és felvettek száma 2001-2022 4 hónapja
- Egyetemi alapítványok: Ösztöndíjprogramok helyett a vezetőkre költenek milliárdokat 4 hónapja