Létminimum alatt a bölcsődei dolgozók fizetése
Bár a társadalom számára nélkülözhetetlen és rendkívül fontos munkát végeznek, anyagilag egyáltalán nincsenek megbecsülve a bölcsődei dolgozók. A Magyar Nemzet úgy értesült, a dolgozók háromnegyede még mindig a két évvel ezelőtti létminimum alatt keres.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a bölcsődei dolgozók háromnegyedének nem érte fizetése a létminimumot jelentő 85770 forintot. Szűcs azt is kiemelte, hogy a főiskolai diplomával dolgozó gondozók bére 10 év,
a felsőfokú szakképesítéssel foglalkoztatott kisgyermeknevelőké 30 év után, a nyugdíj előtt éri el a nettó kilencvenezer forintot.
Kormányzati ígéretek ugyan vannak béremelésre és az életpályamodell bevezetésére, de erről szóló írásos tervezetet a mai napig nem láttak a szakmai szervezetek.
Magyar Nemzet/Index
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 4 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 6 napja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 7 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Mosodai dolgozó 2 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?